Nem szab határt semmi. Sem tér, sem idő. Sem 21 év. Vannak dolgok, amik átívelnek mindenen. Téren és időn. Vannak kötelékek, amiket semmi sem téphet el. Sem tér, sem idő. Sem 21 év. És vannak lemezek, amelyeket nem rág meg az idő vasfoga, és a tér sem tágulhat ki annyira, hogy abban ne lelné meg a helyét. Akár 21 évvel később is. 21 év – ennyit kellett várni a TÉR-IDŐ albumának megjelenésére.
A lemezanyagot még 1994-ben rögzítette a Bátorfi Attila (gitár, ének, ütőhangszerek), Gilián Gábor (dob), Philipp László (basszusgitár), Soós László (billentyűs hangszerek, ütőhangszerek) felállású zenekar, ám a 12 dalt tartalmazó felvétel a fiók mélyére került. A tagok állítása szerint a stúdiómunkálatok végéig bírták, a közös cél tartotta össze őket. Utána széthullott a zenekar, és hiába próbálták más tagokkal visszarángatni a szakadék széléről, nem jártak sikerrel. Huszonegy évnek kellett eltelnie, hogy a Bátofi-Gilián-Philipp hármas újra egymásra találjon, és megszülessen a közös döntés: jelentessék meg a 21 éve rögzített dalokat. Ez a Lépd át korong.
Mintha a zenekar nevében ott lenne minden, amit el akarnak mondani. Tizenkét szerzemény, amik valóban átívelnek téren és időn – és mindkettő próbáját kiállják. Legyen szó bluesos indításról (Mi az, ami biztos), óvatos tapogatódzásról, melyben az improvizáció és az önkifejezés puha formában virágzik ki (Félek), vagy igazi rockos megközelítésről, amelyet Chris Rea is boldogan vallana a sajátjának (Holnap, Az út kék nyomán). A Lépd át nem a felületes zenehallgatóknak készült: a szövegek kicsomagolásához legalább ugyanannyi idő kell, mint amennyi egység alatt a hangok dalokká állnak össze. A szerzemények önmagukban sem rövidek, komótosan, valami régi békével, és közben szűnni nem akaró keresés-vággyal mesél Bátorfi Attila; és mivel a nóták között mindenhol zizeg valamilyen háttérzaj (kezdve a lépések hangjától a telefoncsörgésen és a gyerekzsivajon át az autók távolodó morajlásáig), olyan, mintha egyetlen végtelen kompozíció szegődne társunkká. Téren és időn át, annak minden határát átlépve.
Ősz van, komor, átázott, fázós ősz, de miközben hallgatod a Lépd át dalait, mégis azt érzed, hogy tavasz van. Látod magad körül a zöld mezőt, a bólogató fűszálakat és virágokat, és úgy tűnik, elég kinyújtanod a kezed, hogy megérintsd a felhőket. Szelídség csörgedezik ennek az albumnak a vénáiban, de nem a beletörődés csendes reményvesztettsége, hanem a megnyugvás, az elfogadás felszabadító ereje. Az olyan számok alapján, mint például az instrumentális Eggyéválás vagy a záró Várok valakit, a zenészek le sem tagadhatnák a Pink Floyd hatását, de ugyanerről tesznek tanúbizonyságot a teljes beleéléssel megfogalmazott gitárszólók is. Bátorfi Attila ugyanúgy szól a húrokon keresztül, mint a dalszövegeivel, miközben társai alázatosan adagolják alá az alapokat. Titokzatos összhang vibrál a TÉR-IDŐ csapatán belül, ez egy olyan láthatatlan kapcsolat lehet, aminek kevés zenekar van a birtokában.
A Lépd át különleges vendége Novák Péter: a Kimnowak frontembere két dalban (Várj, Az út kék nyomán) is vokálozik. De ez már csak afféle extra adalék, ez a lemez önmagában is különleges lenyomata egy halványuló kornak, amely azonban mégis örök zenei értékeket örökít tovább. Téren és időn át.
Mert vannak olyan lépések, amelyekre megéri 21 évet várni.
Blahó Dávid