Mindenki legnagyobb örömére, szinte már hazajár hozzánk a svéd Arch Enemy, így évről évre egyre többet gyönyörködhetünk a kék hajú metál bomba Alissa White-Gluzban, no meg bulizhatunk a Michael Ammot vezette „Pure Fuckin Metal” csapatra. Idén a Barba Negra Track adott otthont a koncertnek, aminek bemelegítéséről az egyre nagyobb rajongó táborral rendelkező hazai DivideD gondoskodott.
A modern metál és az elektronikus zene tökéletes keverékével építkező DivideD, abszolút hiánypótló a hazai könnyűzenei életben. Volt itthon ezelőtt is erre példa, sőt sikeres példa is, ugyanakkor a 21. században, igenis szükség van erre minőségi szinten. A Rock zenének is haladnia, építkeznie kell, így nem baj ha valaki megpróbálja a zenei stílusok ötvözését, ha azt jól csinálja. A Jósa Tamás vezette csapat, nem csak a zenéjével de öltözetével is egyediséget képvisel. A Cyber Goth és a Steam Punk keverékeként kinéző ruhák show-elemként is megállják a helyük, de ugyanúgy fontos építőelemi az egész DivideD imidzsnek is. Mint eddig mindig, most is jó bulit, jó showt csináltak, és noha stílusban eltérnek az Arch Enemy által képviselttől, mégsem mondhatnám, hogy ne illettek volna bele az estébe. Jó volt ez most is.
Pontban nyolckor aztán felcsendültek a jól ismert dallamok, és színpadra lépett, illetve robbant az Arch Enemy. Alissa érkezése óta még felszabadultabb, még energikusabb a csapat. Látszik rajtuk, hogy feltöltődtek, és újult erővel vetették bele magukat a zeneszerzés, koncertezés körforgásba. A kék hajú metál-bomba amellett hogy esztétikailag sem utolsó látvány, és akkor még finom voltam, frontembernek is megállja a helyét. Folyamatosan kontaktban volt most is a közönséggel, tüzelte, hergelte őket. Jó volt látni, ahogy együtt él, az amúgy félházra sem telt Track rajongóival. Közvetlenebb, jobb hangulatú így egy buli, mintha egy szürke, visszahúzódó, csak az éneklésre koncentráló zenészt látnánk ott.
Hangilag is rendben volt Alissa. Aki ismeri a munkásságát, tudja, hogy ő nem csak a hörgés, scream vonalban erős mint elődje, de tiszta énekben sem utolsó. Sajnos, ezt az Arch Enemy saját stílusa miatt nem használja itt ki, de mindenképpen érdemes utánanézni további projektjeinek.
Emellett az utóbbi időkben még egy nagy változás volt a csapatnál ami igen pozitívan hatott. Jeff Loomis gitármester érkezése szintén nagy előny. A Nevermore-ból is ismert zseni játéka sok közül is felismerhető. Michael Amott zenekar alapítóval alkotott párosa pedig igazán hatékonyan üzemel. A legutolsó nagylemezen, minden eddiginél durvább, de ugyanakkor fogósabb riffeket raktak össze, így nemhiába, ennek a bulinak is ezek a nóták képezték a gerincét a slágerek mellett. Szerencsésnek mondhattuk magunkat, mert nem volt időszűkében a zenekar, így húsz dalt is kaptunk az arcunkba, szinte semmi nem maradt ki a repertoárból, így nem hiszem hogy sokan hagyták el csalódottan a helyszínt.
Hiába a két „új” tag, ez a gépezett olyan olajozottan működik együtt mintha csak egy évtizede csinálnák ezt így változatlan felállásban. A D’Angello, Erlandsson ritmus szekció iszonyat feszesen hozza az alapot. Sok ilyen zenénél ez a gyenge pont, de itt nem. Atomóra pontosságú dobos, és egy kifele mindig mosolygós, ork nagyságú basszus-állat. Loomis és Alissa szerepéről már esett szó. A zenekar motorja és alapítója Michael Amott pedig lassan húsz éve, fáradhatatlanul termeli az ikonikussá váló dalokat. Teszi mindezt olyan energiával, hogy amikor a színpadon látod azt érzed, egy pályája elején lévő, bizonyítási vágytól túlfűtött kamaszt látsz, nem pedig egy, az ötvenhez közeledő férfit. Ugyan a nagy lendületben és energiabombában a gitár szólók elcsúsznak emitt-Amott ( jó, bocs ez szar szópoén volt), ezt senki nem róhatja fel neki, hiszen ő is csak ember nem pedig egy gép. Talán nincs olyan technikás és pontos gitáros mint Loomis, de mégis csak ő mag az Arch Enemy, és neki kell megköszönnünk azt, hogy ismét láthattuk ezt, a lassan legendás státuszba emelkedő zenekart, akik, ahogy a merch pólóikra is van írva, tolják az arcunkba a Pure Fuckin Metált.
Mert nem kell túlbonyolítani, al-alműfajokba skatulyázni őket. Ez metál a javából. Riffek, energia, és őrület. Pluszba meg egy dögös, szexi és kegyetlen torkú frontcsaj.
Tavaly decemberben az Arénás Amorphis-szal és Nightwish-sel közösen tolt buli nem sikerült erősre, sem a hangosítás nem volt rendben, és a setlist sem volt elég hosszú, de itt most minden ütött. Ugyan az első két dalban még picit kásás volt a dob és a basszus, de aztán helyrezökkent minden, és az év egyik legjobb eddigi koncertjét kaptunk DivideD-estűl, Arch Enemy-stül, hangulatostul. Bánhatja, aki kimaradt belőle.
Szöveg: Pásztor Csaba
Fotók: Máté Évi