Hétvégén rendezik meg a Magyar Hagyományok és a Pálinka ünnepét Győrben, a belvárosi Széchenyi téren. A városháza tájékoztatása szerint az ingyenes, kirakodóvásárral és gyermek kézműves programokkal is színesített rendezvényen tucatnál is több pálinkafőzde, valamint három – a pannonhalmi, a soproni és a tokaji – borvidék kínálata várja a közönséget.

Vasárnap kora estig gyermekprogramokat kínál a rendezvény, fél hatkor pedig átadják a Győr Pálinkája 2013 és A fesztivál pálinkája 2013 díjakat. Kevéssel hat óra előtt a Téka együttes lép fel Sebestyén Márta és Borbély Mihály vendégszereplésével, majd a Debreceni Hajdú Táncegyüttes: Hídivásár című táncszínházi előadása következik. Az eseménysort a Bürkös Zenekar koncertje zárja. ( MTI )