Öttagú zenekarának élén, a legújabb és a legrégebbi dalokat egyaránt felvonultató műsorral érkezik Budapestre Henrik Freischlader. A német gitáros ismét az A38 Hajón játszik az Old School turné keretében, de rajta kívül láthatjuk az angol Ben Poole-t és zenekarát is, akik szintén lemezbemutató körúton vannak. A két csapat közös koncertjére szeptember 12-éig kell várni.

Freischlader_560

Sokak szerint az old-school turnézás az új jelmondat a zenészek számára: ismét sokan utazzák körbe a világot egy buszban, hogy élőben játszhassanak menő klubokban, igazi zeneszerető embereknek, egy jól összeszokott zenekar tagjaként. Ez az a környezet, ahol az ember hitelességet és hangulatot talál.

Az élő, zenészek által játszott (mondhatnánk: kézműves) zene, különösen a blues és a soul szeretete köti össze azt az öt embert, akik a Henrik Freischlader Bandet alkotják, és könnyedén, gyakorlott csapat módjára lépnek színpadra nap mint nap: Teszik ezt anélkül, hogy szem elől tévesztenék az egyik legfontosabb feladatot, miszerint a hangszert nemcsak profin, de mindig szenvedéllyel kell megszólaltatni. Minden tag egyedi stílussal bír, de egyikőjük sem veszi magát túl komolyan, hanem a közös játék az, ami a legfontosabb.

Henrik először 2012-ben, a Gary Moore Emlékkoncerten szerepelt Budapesten, azóta pedig rendszeresen visszatér a magyar fővárosba. Számos különböző felállásban zenélt már évtizedes pályafutása alatt, triótól nyolc fős big bandig. A több műfajt átölelő kaland után most visszatért oda, ahonnan minden elindult: a blues zenéhez, amit négy zenésztársával közösen játszik.

Az ötösfogat vadiúj és ősrégi dalokkal, feldolgozásokkal turnézik Európa klubjaiban és fesztiváljain, bemutatva az idei, Hands On The Puzzle című lemezt is. A fellépéseket általában nagy várakozás övezi, hiszen a jó szórakozás garantált, és az új dalok is elég funky-ra sikerültek.

A szeptember 12-ei estét különlegessé teszi, hogy az őszi turnén egyedülálló módon, Budapesten keresztezi egymást Henrik és az angol Ben Poole turnéja, akit az elmúlt években már megismerhetett a magyar közönség a hagyományos Gary Moore Emlékestek műsorában. Ben szeptemberben megjelenő, Anytime You Need Me című lemezéből itt hallgathatunk meg egy számot:

Szeptember 12-én tehát két kiváló gitáros lemezbemutató koncertjével indíthatjuk az őszi klubszezont, és az este fináléjában jó eséllyel „nem ússzuk meg” a közös jammelést sem az A38 Hajón.

a Lots Music bemutatja: Henrik Freischlader Band: Old School Tour 2018 + Ben Poole: Anytime You Need Me Tour 2018
2018. szeptember 12., szerda 19 óra
Budapest, A38 Hajó
Henrik Freischlader Band, Ben Poole koncertek
Belépő: 3500 Ft, a koncert napján 4500 Ft
Jegyek kaphatók az A38 Hajón, továbbá Budapesten a musicland.hu lemezboltban és a HangszerPlaza áruházban, valamint online a www.tixa.hu és a www.a38.hu oldalakon. Színes nyomdai jegyek rendelhetők az info@lots-music.com címen.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.lots-music.hu/
http://www.henrikfreischlader.de
http://www.benpooleband.com

https://www.facebook.com/LotsMusicConcerts/
https://www.facebook.com/events/617971115209034/