A Góbé zenekar 2023-ban sem unatkozott: összesen nyolc országban turnéztak, de itthon is állandó szereplői voltak a vidéki kluboknak és fesztiváloknak, így bőven van okuk az ünneplésre az év végén. A Góbé december 20-án a Gödör Klubba invitál mindenkit évzáró koncertjére, ahol a fellépés után közös táncház veszi kezdetét a zenekar teljes legénységével. Sőt, az év lezárásaként még egy koncertlemezt is kiadnak.

A Góbé idén is rengeteg embert perdített táncra határon innen és túl: negyven koncertet adtak a Kárpát-medencében, köztük olyan fesztiválokon, mint a Fishing On Orfű, a Művészetek Völgye, a SZIN vagy a Double Rise, Budapesten pedig többek közt az Akvárium Klubban, a Kobuciban és a MOM Kultban lehetett velük találkozni, utóbbi helyszínen egy különleges, a KamaraSzólistákkal közös crossover koncerten. Turnéztak Erdélyben, Franciaországban, Lengyelországban és a Balti-államokban, olyan neves fesztiválokon is megfordultak, mint az észt Viljandi vagy a lengyel Cheremcha, több mint 20.000 kilométert megtéve így a turnébusszal.

A zenekar az alkotás terén sem tétlenkedett: Miért kell? című klipes daluk a Klipszemlén bekerült a Top5 legjobb ötlet kategóriába, a Rebekát Oscar Beerten belga hegedűművész közreműködésével jelentették meg, év végén pedig az Azért se élő, vonós hangszereléssel kibővített változatát mutatták be. Utóbbi dal a zenekar hamarosan megjelenő, Góbé 15 – Müpa live című lemezén is helyet kap, amelyen a csapat tavalyi, 15. születésnapján elhangzott dalai szerepelnek számos kiváló vendég közreműködésével. A lemezt a rajongók már a koncerten is beszerezhetik.

Egy ilyen évet tehát érdemes jól búcsúztatni, a Góbé pedig ennek is mestere: pörgős hangulatú koncertjük mellett egy hatalmas táncházzal is készülnek. A táncház különlegessége, hogy kezdésként – nem megszokott módon – mind a hatan csapnak bele egy moldvaiba, hogy aztán a Góbé FolkSide húzza a páros táncok alá valót.

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/327876563283536
Jegylink: https://tixa.hu/Gobe-karacsony_Zajnal_tanchaz_20231220_Godor