Mindkét csapat látható lesz idén hazánkban, C.J. Pierce gitáros pedig nemrég az Indie Power TV-ben idézte fel a 2023-as, Panterával közös koncertjük emlékeit, s egyben kifejtette, hogy mennyire szereti emberileg és zeneileg is a bandát.

Mint az jól ismert, Phil Anselmo és Rex Brown Zakk Wylde-dal és Charlie Benantéval közösen élesztette újjá a legendás zenekart, amire a Billboard értesülései szerint a két már elhunyt alapítótag, Vinnie Paul és Dimebag örökösei is áldásukat adták. Azóta túl vannak már számos fesztiválfellépésen és saját bulin, a Barba Negrában dupláztak 2023-ban, egész pontosan egy hónap múlva, február 3-án pedig a Budapest Arénában lépnek színpadra.

„Ember, annyira jók! Zakk gyilkos. Charlie is. Lehet, hogy az elején az emberek nehezebben fogadták, de elképesztőek. Mi mind barátok voltunk. Lógtam együtt Dime-mal és Vinnie-vel ugyanúgy, ahogy Zakk-kel és Charlie-val is. Szóval ők tuti nem fognak haragudni ezért. Személyesen ismertem Dime-ot és Vinnie-t, úgyhogy mindenkinek elmondom, hogy egyáltalán nem bosszant, hogy ezek a srácok, akik a barátaink, életben tartják a legendát.” – nyilatkozta a Drowning Pool gitárosa. A zenekar március 26-án a Godsmack és a P.O.D. társaságában lép fel a Barba Negrában.