A floridai rockbanda, a Shinedown vadonatúj turnéja Budapestet is érinti, első magyarországi koncertjüket június 18-án adják a Barba Negra Trackben. A bulin a zenekar hatodik, május 4-én megjelenő Attention, Attention című albumát mutatja be.

shinedown_2018

Az énekes és dalszerző Brent Smith az ezredforduló elején megkapta az esélyt, hogy lemezszerződése legyen. Csakhogy hiányzott egy működő zenekar mellőle. Az Atlantic Records azonban meg volt győződve Smith tehetségéről karizmatikus énekesként és kiváló zeneszerzőként is, ezért beleegyeztek, hogy kiadják a dalait, amint megfelelő zenészeket talál a bandájába. A barátai bemutatták Jasin Todd gitárosnak és Brad Stewart basszusgitárosnak. Barry Kerch dobost pedig meghallgatáson választották ki – és a Shinedown végre megkezdhette működését.

Ez a felállás átment pár változáson a 2000-es évek végére, így az alapító tagok közül már csak Smith és Kerch vannak jelen, mellettük jelenleg Zach Myers gitározik és Eric Bass játszik basszusgitáron. Smith és csapata eddig 5 stúdióalbumot adott ki. Debütáló lemezük 2003-ban jelent meg, ami nem lett azonnal siker, azonban a széleskörű turnézásnak és a sikeres kislemezeknek köszönhetően végül csak az USA-ban több mint egymillió példányt adtak el belőle. A csapat ehhez több mint 400 élő koncerttel járult hozzá 2003 és 2004 folyamán.

Az intenzív koncertezésnek a későbbiekben is megvolt az eredménye, a 3. albumuk már rögtön a Billboard lista nyolcadik helyén nyitott, majd 120 hétig folyamatosan a slágerlistán is maradt. A Shinedown sikere azóta is töretlen. A banda hatodik albuma Attention, Attention címmel május 4-én fog megjelenni.

A Shinedown eddig több mint tízmillió albumot adott el világszerte és 11 daluk vezette a Billboard Rock listáját. Ahogy Brent Smith megfogalmazta: „A zenei alapunk grunge. De minden megengedett, ami tetszik. Nincsenek felesleges korlátozások. Mi csak egy rock’n’roll banda vagyunk.”

A budapesti koncertre jegyek március 13-án 10 órától kaphatók a Live Nation, a Ticketpro és a Barba Negra Track oldalakon keresztül. Limitált számban Early Bird jegyek is kaphatók 8900 forintért, után a belépők 9900 forintba kerülnek majd.