Lassan öt év telt el azóta, hogy a rejtélyes Alka – akit a zseniális Vince Clarke fedezett fel és biztosított számára megjelenési lehetőséget – utoljára új albummal jelentkezett. Szeptember 25-én azonban megjelenik The Magnitude Weighs Heavy című új nagylemeze, aminek apropóján Janurik János számról számra vesézte ki vele az anyagot.
Jól emlékszem a 2017 nyarán történt spontán találkozásunkra, amikor Vince a VeryRecords jövőbeli terveiről mesélt, és említett egy „őrült fickót, egy philadelphiai könyvtárost”, akinek hamarosan megjelenik a lemeze a kiadónál.
Alka végül két figyelemre méltó albumot adott ki, majd évekre csend következett. Körülbelül egy hónapja azonban nagyszerű híreket kaptam róla Mat Smith-től, a Mortality Tables vezetőjétől, aki – Vince-hez hasonlóan – régóta segíti a nem mainstream elektronikus zene közönséghez juttatását. Mat elmondta, hogy a Mortality Tables „szárnyai alá vette” Alkát, és kiadja a művész trilógiájának következő részét, amelyet úgy jellemzett, mint „mély és kutató elektronikát”, ami „visszatükrözi a világ veszélyes állapotát”.
Ez azonnal felkeltette az érdeklődésemet, és felvettem a kapcsolatot Bryan Michaellel (alias Alka). Íme a beszélgetésünk, amelyet a lenyűgöző The Magnitude Weighs Heavy album inspirált, és amely szeptember 25-étől lesz elérhető digitális és CD formátumban.
„Használd a káoszt”
Janurik János: – Jhonn Balance, aki a Coil sötét, kísérleti elektronikus hangkollázsaiért volt felelős, egy mondattal – amely az egyik dalban is felcsendül – összegzi az album alapgondolatát: „Használd ki a káoszt.” Coil, a brit avantgárd, a zaj, az indusztriális és kísérleti zene – mind hatással voltak olyanokra, mint a Throbbing Gristle és a Psychic TV, akik aztán a Nine Inch Nails és Marilyn Manson munkásságát is formálták. Mindez hogyan szűrődött be Alka zenéjébe? Miért pont a tragikusan elhunyt Jhonn Balance mondatát választottad vezérgondolatnak?
Alka: – Egyetemi rádióadásokon nőttem fel, főleg a Drexel WKDU 91.7-en, ahol később könyvtártudományt tanultam, és ahol először találkoztam a Coil zenéjével. Mindig is vonzottak azok a művészek, akik nem féltek kísérletezni, és akik ellenálltak a szűk műfaji skatulyáknak. A Coil ilyen együttes volt – hol kísérleti klubzene, hol gyönyörű, drónszerű ambient költészettel. Különösen tetszett korai technológiai nyitottságuk, például a Fairlight és E-mu samplerek használata.
A Thee Individual Visions Of Jhonn című darabban Balance hangja egy régi interjúból származik – egyszerűen úgy adódott, hogy sok éve egy keverés során rátaláltam. Megosztottam Sleazyvel (aki akkor még élt), és megadta az engedélyét a felhasználásra. Végül azonban sokáig nem került sor rá, míg ez az album formát nem öltött. Balance szavai számomra annak üzenetét hordozzák, hogy a küzdelmes időszakokat az átalakulás alkimista folyamataként fogjuk fel: így találhatjuk meg az utat előre.
„A belső béke keresése”
J.J.: – Bár elsőre – főleg az Alka zenéjét illetően tapasztalatlan fülnek – tűnhet kaotikusnak a zenéd, de csak annyiban, amennyire a minket körülvevő világ az. Viszont érezhető benne egyfajta belső béke keresés is. Jól érzem ezt?
Alka: – Azt hiszem, ez igaz. Egy korábbi alkotótársam mindig azt mondta, hogy a zenei produkció során képes vagyok „fénycsóvát hozni a sötétségbe”. A stúdiómat már régóta „Angels Den”-nek hívom, és biztos vagyok benne, hogy minden zenében jelen vannak angyali energiák. Az „An Attempt to Conjure Quiet” nem véletlenül kapta ezt a címet.
„Egy popdal álruhában”
J.J.: – Ahogy közeledik a megjelenés dátuma, kiadtatok egy beharangozó klipet is. Rajtad kívül még UXRA – aki producer, énekes és videoművész –, valamint állandó munkatársad, Erika Tsuchiya működött közre. Miért pont a Folding Skies című számra esett a választásotok az előzeteshez?
UXRA, aki erőteljes glitch-hatású videoművészetéről, Twitch-műsorokhoz és digitális kollázsokhoz készült munkáiról ismert, rendezte a Textbeak és Searmanas Gravity Well című videóját is, amelyhez te készítettél remixet. Ez volt az a pont, ahol ő is bekapcsolódott a kreatív csapatodba?
Alka: – Azt hiszem, van valami azonnal megfogó ebben a dalban – egy álruhás popszám. Persze az én „popértelmezésemben” kísérteties, kanyargó harmóniák és novachord-minták is szerepelnek. A videó valahol félúton van a vizualizáció és a klasszikus klip között. Uxrával DJ Textbeaken keresztül kerültem kapcsolatba. A videóhoz Erika küldött néhány felvételt, Uxra ezekkel kezdett dolgozni, én pedig ritmikus effektekkel és pszichedelikus „mosásokkal” tettem teljessé.
„Mikro- és makroszintű reakció”
J.J.: – Az új albumod egyrészt IDM-elektronika, másrészt ezoterikus utalásokkal átitatott artronica (vagy talán okkultronica) gyűjtemény: az elemek feltárása, a gyümölcsöző művészi együttműködés örömétől egészen a mindenség végéig. Mat Smith szerint az új anyag „az emberi érzelmek teljes skáláját mutatja be, amelyek a trilógia előző albumain előrevetített valóság elemeire reagálnak – és a végekről szól”. Te hogyan látod mindezt?
Alka: – Már dolgoztunk Vince Clarke-kal ezen a kiadványon, amikor a VeryRecords szüneteltette a működését. Közben az Alka „egységen” belül is voltak külső-belső konfliktusok és kihívások, amelyek miatt a projekt határozatlan időre leállt. Vince barátja, Mat és az ő csodálatos Mortality Tables kiadója logikus következő lépés volt, amely segített abban, hogy az album végül katarzist hozzon. Az album tulajdonképpen tudatalatti reakció mindarra, ami mikro- és makroszinten történik.
„Depeche Mode – abszolút zseniális”
J.J.: – Régi motoros Depeche Mode-rajongóként az „Unravel” az egyik kedvenc számom az új albumról, amely akár egy Depeche Mode koncert intrója is lehetne. Mi a véleményed a Depeche Mode zenéjéről?
Alka: – Örülök, hogy ezt észrevetted. A dal alapja egy 1984-es E-mu Emulator II sampleren készült – ugyanazon a billentyűn, amelyet a Depeche Mode is használt Gareth Jones-szal a stúdióban és a turnékon. Mondanom sem kell, hogy a Depeche Mode óriási hatással volt az életemre és a zenei munkámra – abszolút zseniális fickók. Még mindig megvan a World Violation turné belépőjegyem a philadelphiai Spectrum csarnokból.
„Kiemelt pillanatok”
J.J.: – Az Enchante folytatja a kissé lebegős zenei vonalat, amit aztán a fémes Creeps vált fel. Ezt követi a méltóságteljes, álomszerű An Attempt To Conjure Quiet, ami kicsit Vangelis-t idézi, és akár egyike lehetne azoknak a manapság oly divatos, elmét megnyugtató, meditatív zenei blokkoknak a YouTube-on. Számomra ezek mind az album csúcspontjai. És neked melyek azok?
Alka: – Köszönöm, hogy ezt mondod. Ha választanom kellene egy személyes csúcspontot, az az Alnitak, Alnilam, Mintaka. Ez a trilógia-trilógia: egy track a trilógia harmadik albumán, amely az akkori Alka Trismegistusát képviseli. A szám három különálló entitás tökéletes együttműködését mutatja be, amelyek egyenlő arányban egyesülnek. Először az őrület mélységeit járja meg, majd hatalmas kozmikus magasságokba emelkedik.
„Japán popkultúra és a kozmikus Orion”
J.J.: – A Pillar ismét a Kraftwerk-féle szögletes, minimalista elektronikus zenét hozza, melyet Erika Tsuchiya japán nyelvű beszéd-betéte tesz misztikussá – kicsit a Dentakuhoz hasonlóan. Hasonló felépítésű track, már egy picit populárisabb csomagolásban az Alnitak, Alnilam, Mintaka, mely virtuálisan az Orion csillagködbe repít minket. Azt hiszem, mindketten azon generáció tagjai vagyunk, akiknél a szintetizátorok gyártotta zene, a világűrbe való vágyódás, és Japán – mint a technikai csodák netovábbja – összefonódtak. Ez ihlette nálad ezeket a trackeket?
Alka: – Egy különleges korszakban nőttem fel Amerikában – visszatekintve a gyerekkorom teljesen át volt itatva a japán popkultúrával: mecha animékkel, videojátékokkal, kézi konzolokkal, játékokkal, tokusacu tévéműsorokkal, később pedig japán szintetizátorokkal. Mindez óriási hatással volt rám, de sosem szerettem „kitűzni” az inspirációimat. Amikor elkezdtem együtt dolgozni Erikával, az ő természetes kifejeződése – kulturális kapcsolódásán keresztül – egyszerűen organikusan szövődött bele a zenébe.
„Arpeggiátor mindenek felett”
J.J.: – A Whatever Will Become engem a Stranger Things főcímzenéjére emlékeztetett. Esetleg rajongója lennél ennek a sorozatnak? Ha már filmzene, van ilyen irányú kedvenced?
Alka: – Ez inkább egy szerencsés véletlen, azt hiszem… Egyszerűen nagyon szeretem az arpeggiátorokat. Ha tehetném, a zeném 100%-ban arpeggiátor lenne, haha. A Stranger Things szórakoztató volt, bár azt hiszem, még az első évadon sem jutottam túl. Nem vagyok nagy filmzene-rajongó, de azt kell mondanom, hogy ennyi év után is a Watership Down (Gesztenye, a honalapító) filmzenéje még mindig mélyen megérint.
„A trilógia lezárása”
J.J.: – Az albumzáró track klasszikus szintipop-dal, amely akár Vince Clarke stílusában is íródhatott volna. Bár az új album már nem nála jelenik meg, hanem a Mortality Tables-nél, megmutattad neki az új anyagot? Ha igen, hogyan véleményezte?
Alka: – Vince az album korai formálódásában producerként is részt vett. Úgy érezte, hogy ez az eddigi legerősebb anyagom. Amikor a kiadója szüneteltette a működését, újra kellett gondolnom mindent, és néha megfordult a fejemben, hogy talán abba is hagyom. A Mortality Tables támogatásával azonban sikerült újrastrukturálni az albumot, és minden fokozatosan a helyére került. A The Magnitude Weighs Heavy a lezárásról szól, és természetes fináléja annak a trilógiának, amely Vince „felügyelete” alatt indult.
„Fogadd el a káoszt”
Maradva ennél a gondolatnál, térjünk vissza az eredeti inspirációhoz, Jhonn Balance idézetéhez: „használd ki a káoszt”. Fogadd el a káoszt, mert abban rejlik a létezés változékonysága. Az életünk olyan, mint a változó homokszemek: el kell fogadnunk, hogy a dolgoknak gyakran véget kell érniük, mielőtt jobbra fordulhatnának. Alka új albuma, a The Magnitude Weighs Heavy 2025. szeptember 25-én jelenik meg digitális és CD-formátumban a Mortality Tables kiadónál.
Interjú: Janurik János
Fotó: Vince Clarke
