A fergeteges fellépéseiről és slágereiről ismert punk rock legenda, Billy Idol július 8-án tért vissza ismét Budapestre, hogy bemutassa It’s A Nice Day To… Tour Again című legújabb show-ját. A 69 esztendős angol fenegyerek és zenekara ezúttal is maximálisan kitett magáért.
Billy Idol legutóbb csaknem három évvel ezelőtt, 2022 szeptemberében tette tiszteletét a Budapest Parkban, amikor egy igencsak emlékezetes esős bulit prezentált. A 2014-es Kings & Queens Of The Underground című albuma után 7 esztendőnek kellett eltelnie, hogy Cage címmel kiadjon egy négy számos EP-t, de úgy látszik, a 2020-as évek ismét meghozták a kedvét a lemezkészítéshez. ’22-ben is kijött egy hosszújátszású kislemezzel, idén áprilisban pedig megjelentette Dream Into It című 9. albumát, így aztán akár lemezbemutató koncertet is adhatott volna, de egy slágerekkel zsúfolt előadói karrier esetében a setlistbe becsempészni az új dalokat sohasem egyszerű dolog.
De ne szaladjunk ennyire előre! A július eleji hidegfront kísértetiesen másolta a legutóbbi koncert körülményeit, ám szerencsére estére az esőfelhők tovaszálltak, így a telt házas közönség megúszta a zuhéjt.
Főként a 40-es és 50- es korosztály volt többségében, akikről első blikkre nem mondtam volna meg, hogy egy rockbulira váltottak jegyet. Körülnézve törpe kisebbségnek számított a tipikus rockerszerkóba bújt rajongó, és valahogy olyan érzésem támadt, hogy a mindenmentes középosztály kommercionalizmusa megszelídítette a punk rock lázadást is. Ráadásul mindez azon a héten, amikor bejelentették, hogy hazánkból kivonul a teljes Music Television portfolió, pedig a sokunk zenei ízlését megalapozó, akkor még progresszív csatorna és Billy Idol a ’80-as és ’90-es években vice versa elképzelhetetlen lettek volna egymás nélkül…
Szerencsére azonban a langyos középszerbe való beolvadás az est főhősén egyáltalán nem volt tetten érhető! A fősodorral mindig is szembemenő öntörvényű William Michael Albert Broad már az 1976-ban megalakult Chelsea, majd a Generation-X frontembereként is emellett „tette le a pennyt”, és erről az útról azóta sem tért le. Így aztán mintegy arc poeticaként ezt erősítve stílusosan az ízig-vérig rockos, mégis modern hangzású Still Dancinggel indította a bulit, bizonyítva, hogy még mindig ugyanaz a tűz lobog benne. A felül piros, alul fekete, fém betétekkel és láncokkal díszített bőrdzsekije is egyértelművé tette, hogy nem a lájtos alibizés két órája vár ránk.
Igazán bátor dolognak tűnt rögtön az új album záró dalával nyitni, de szerencsére a közönséget rögtön magával ragadta az elementáris kezdés, és azonnal átadták magukat a zene sodrásának. Ebben persze a látványnak is volt némi szerepe, ugyanis a színpad teljes hátterét egy óriási ledfal adta, amin hol Billy óriás vörös feje, hol egy hatalmas koronás villám, hol képcsöves televíziókészülékek, hol pedig elképesztő nagyvárosi látképek váltakoztak, tökéletesen illeszkedve az aktuális dal hangulatához.
Az új daloknál maradva rettentő okosan adagolva őket, egymástól nagyjából azonos távolságban négy is felcsendült közülük az est folyamán (77, Too Much Fun, People I Love), remek vázat adva a setlistnek, amit persze az igazi klasszikusok tettek még ragyogóbbá. A Cradle Of Love, az Eyes Without A Face, a Mony Mony vagy a Rebel Yell igazi nosztalgikus eksztázist okozott a hallgatóságban.
Mindebből persze a zenészek is alaposan kivették a részüket, hiszen valamennyien instrumentumuk igazi virtuózai. A ritmusgitáros Billy Morrison, a billentyűs Paul Trudeau és a dobos Erik Eldenius a 2010-es évek elejétől a banda tagjai, a basszeros Stephen McGrath jó 10 évvel többet töltött már ezen a poszton, míg a gitárfenomén Steve Stevens már 1981 óta a főnök hű társa a színpadon. Ő elég sokszor lépett elő főszereplőnek is, és hol elektromos, hol akusztikus, hol pedig spanyol gitáron rittyentett olyan szólókat, hogy a szánk tátva maradt. Mindebből pedig a humor sem hiányzott, hiszen a flamenco ritmusok mellett olyan klasszikus riffeket is becsempészett néhány taktus erejéig a játékába, mint a Peter Gunn vagy a Stairway To Heaven, és még egy vízipisztolyt is bevetett vijjogó torzítóként.
Ezek a számok közti rövidebb- hosszabb intermezzók időt adtak Billy Idolnak is a szusszanásra, de leginkább az átöltözésre. A kezdeti outfitjéből a 4. számra már a pólóját is levetette és csupasz hasizmaira csak a nyitott bőrdzsekijét vette vissza. Aztán jött egy tiszta fekete szett, egy turnépóló, amit a Rebel Yell közben be is dobott a közönség közé, és ismét csak csupasz felsőtesttel élte a rock and rollt. De ne hagyjuk ki a felsorolásból Jessica Childress-t és Kitten Kuroi-t, a két vokalista hölgyet sem, akik remek hangjukkal és extravagáns színpadi megjelenésükkel sem lógtak ki a sorból.
Billy Idol csaknem 50 éves színpadi rutinnal a háta mögött nagyszerűen ért a közönség nyelvén, de szerencsére azt is érzi, mikor és mennyit kell szövegelni, hogy az ne megakassza, hanem előre vigye a show-t. Így aztán rövid felkonferálások, egy kis publikumot röfögtető, sátáni kacajjal véget érő „yeh-yeh-zés” és a Ready Steady Go előtt a Generation X korszakára való visszaemlékezésen kívül szerencsére nem sok stand upot nyomott, meghagyta a főszerepet a zenének.
A szusszanásnyi szünet után következő ráadásban pedig még rápakolt egy lapáttal: földig érő fekete malaclopó bőrkabátban tért vissza a színpadra, hogy egy újabb Generation X dal, a Dancing With Myself csendüljön fel, miközben „Budapest, Hungary Come On” kiáltással tüzelte tovább az eksztázisban ugráló közönséget. Akik még azt is örömmel vették, hogy az abszolút csúcspont előtt még egy új track, a People I Love is felcsendüljön. Aztán a háttérben megjelenő monumentális, színes rózsaablak a rockzene templomává varázsolta a Budapest Park színpadát, tökéletes hátteret adva a koncertzáró White Weddingnek.
Így aztán azt kívánom az arcukon elégedett mosollyal távozó átszellemült „násznépnek” és magamnak is, hogy mielőbb újra átélhessük Billy Idol rockzenei szertartását!
Dallista:
1. Still Dancing
2. Cradle Of Love
3. Flesh For Fantasy
4. 77
5. Eyes Without A Face
6. Steve Stevens Guitar Solo
7. Mony Mony (Tommy James & the Shondells feldolgozás)
8. Too Much Fun
9. Ready Steady Go (Generation X dal)
10. Blue Highway / Top Gun Anthem
11. Rebel Yell
Ráadás:
12. Dancing With Myself (Generation X dal)
13. Hot In The City
14. People I Love
15. White Wedding
Szöveg: Majsa Tibor
Fotók: Máté Évi
