Lágyan simogató dallamokat és feszes ütemeket hozott Bonobo (aka Simon Green) és zenekara a Fragments album turnéjával a Papp László Sportarénába. A brit zenész megmutatta, milyen is az igazi, intelligens elektronikus zene, amelyben a szaxofon, a downtempo dübörgése és az éteri női hangok egyaránt megférnek egymással.
Pár napos budapesti tartózkodását koronázta meg egy sportarénás fellépéssel Bonobo és turnézenekara. A brit művész elmondása szerint imádja a magyar várost és mindig örömmel tér ide vissza. A leválasztott koncertterem ugyan nem telt meg teljesen emberekkel, de azért egy népes keménymag gyűlt össze a negyed 10-es kezdésre. Bonobóék nem vacakoltak és pontosan beindították a bulit.
Az év elején megjelent Fragments korong a brit zenész szerint érzelmileg a legintenzívebb stúdióalbuma, amin a pattogós vonulatok mellett lágyabb dallamok is helyet kaptak. Bonobo azóta énekessel, gitárossal, billentyűssel, szaxofonossal járja a világot, ahol a vadulósabb lépegetés mellett megmutatja az elektronikus zene általa megálmodott zsenialitását.
Az aréna hangosítása sajnos nem sikerült a legerősebbre, a koncert sokszor inkább halk volt, mint igazán átütő. Ennek ellenére az egész fellépésnek volt egy laza intimitása, a zenészek és maga a produkció karnyújtásra volt a közönségtől. Szinte elképzelhetted, hogy egy soroksári ipartelepen kialakított raven vagy, ahol nem is kell beállva lenned, hogy élvezd a minőségi zenét.
A háttérben természeti képekkel illusztrált lágy dallamok a csodás Nicole Miglis tolmácsolásában csendültek fel. A törékeny énekesnő egyszerre tűnt félénk kislánynak és egy animéből kilépett bájos amazonnak. Az új dalok mellett megszólalt pár szám a korábbi lemezekről is, mint például a Stay The Same és a Break Apart.
Egy óra örömzenélést követően levonultak a zenészek és Bonobo egymaga pörkölt egy kicsit az emberek talpa alá dübörgő ritmusaival. Ezután egy párszámos búcsúra a zenészek ismét visszatértek, majd a Keralával köszöntek el végleg az elégedett közönségtől.
szöveg: Hajdú Eszter
fotók: Máté Évi