Kevesebb, mint négy hónap telt el azóta, hogy Ed Sheeran bemutatta hatodik stúdiólemezét, a ’-’ (Subtract)-et, a szupersztár azonban nemrég elárulta, hogy 2023. szeptember 29-én újabb albummal jelentkezik. Az őszre hangolt Autumn Variations ismét az amerikai producerrel, a The National zenekar alapítójával, Aaron Dessnerrel közösen készült el.
„Tavaly ősszel a barátaimmal sok olyan dolgon mentünk keresztül, ami felforgatta az életünket. A nyári hőség után minden megnyugodott, rendeződött, szétesett, felborult vagy éppen felrobbant” – mesélte Sheeran egy bejegyzésében. „Tavaly év elején nehéz időszakot éltem át, nekem a dalírás segített megérteni az érzéseimet és kifejezésre juttatni mindazt, ami történt. Amikor megismerkedtem a barátaim különböző élethelyzeteivel is, elkezdtem zenéket írni – néhányat az ő szemszögükből, néhányat pedig az enyémből –, hogy megörökítsem, hogyan láttuk akkoriban a világot. A szívfájdalom, a depresszió, a magány és a zavarodottság mélypontjai mellett ott voltak a szerelem és az új barátságok magasságai is.”
„Apám és a bátyám meséltek egy Elgar nevű zeneszerzőről, aki az Enigma Variationst komponálta, amelyben a 14 zenemű mindegyike más-más barátjáról szól. Ez inspirált arra, hogy elkészítsem ezt az albumot. Aaron Dessnerrel a Subtracten dolgozva hamar egymásra hangolódtunk. Megállás nélkül írtunk és rögzítettünk, ez a lemez is ebből a partnerségből született. Úgy érzem, a korong hangzásában csodálatosan megragadta az ősz érzését, és remélem, hogy mindenki annyira fogja majd szeretni, mint én.”