Odett november 22-én mutatja be először élőben most megjelent, a nyári nap alatt pirosra virágzó Rózsa című kislemezes dalát. Az idei utolsó budapesti koncertje egyébként nem csak ettől különleges: a bulit egy jótékonysági ruhavásár előzi majd meg, amelyen Odett mellett többek közt Lábas Viki, Schoblocher Barbi, Pásztor Anna és Járai Márk ruháiból is válogathat majd a közönség.

odett
Odett rengeteg meglepetéssel készül idei egyetlen budapesti klubkoncertjére, ennek első és egyik legfontosabb mérföldköve a most megjelent Rózsa című dal. A szerzemény már több mint egy éve motoszkált az énekesnő fejében, és rengeteg változáson ment keresztül az elmúlt időszakban.

„Először azt gondoltuk, hogy ez egy nagyon minimalista, egy szál gitáros szám lesz, aztán a tapsok, a csettintések, a gitártesten dobolás, vagyis a dal lüktetése vitté tovább a munkálatokat.” A Rózsa további érdekessége, hogy bár rengeteg metafora utal rá, a címe egyszer sem hangzik el a dalszövegben – ez külön kérése volt Odettnek Hujber Szabolcs dalszövegíró felé, aki egyébként egyből ráérzett a hangulatra.

„Amikor már nagyjából megvan a dal szerkezete és hangulata, akkor jön a dalszöveg. Dédmamámtól örököltem egy karosszéket, ami iszonyú kényelmes reggel mindig ebben a székben iszom meg a kávét. Egy ilyen kávézás alkalmával született meg a fejemben a dal borítója, amit pontosan ugyanúgy sikerült megalkotni, ahogy ez felvillant nálam, szóval adta magát a címe is: Rózsa.”

A Rózsa tehát valóban egy hosszabb időszakot átölelve bontotta ki szirmait Odett és zenei producere, Toldi Miklós kis kertjében. A hét éve töretlenül együtt ügyködő páros nem mellesleg a dalhoz készült kisfilm főszereplői is. A klipet Karsai Kata és Erdész Tamás jegyzi, akiknek a munkáját nem mellesleg a 4. Magyar Klipszemlén is díjazták.

„A koreográfia egy párkapcsolatot szimbolizál. Megfogtuk egyes részeit, mozaikszerűen szétszórtuk a klipben, majd a végén vágatlanul, egyben is megmutattuk, ezzel is azt sugallva, hogy nehéz kívülről látni a saját történetünket, elveszünk a részletekben, így újra es újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat. Majd maradunk, mert szeretünk” – mondták el a klip készítői.

Odett tehát november 22-én mutatja be legújabb kislemezét az Akvárium Kishalljában, amin a Rózsán kívül helyet kap a Marsalkó Dávid (Halott Pénz) közreműködésével készült – amit azóta több mint 775 ezren néztek meg a Youtube-on – Holnapig, illetve két vadonatúj szerzemény is. Emellett a régi slágerek is új köntösbe bújnak, illetve különleges látványt is ígér az énekesnő.

A koncert napján azonban már 14 órától várja a közönséget egy jótékonysági gardróbvásárral. Odett ugyanis kiemelt figyelmet fordít a fenntartható divatra. Jótékonysági kezdeményezéséhez pedig többek közt olyanok csatlakoztak, mint Lábas Viki (Margaret Island), Schoblocher Barbi (Blahalouisiana), Pásztor Anna (Anna and the Barbies), Bocskor Bíborka (Magashegyi Underground), Vitáris Iván (Ivan & the Parazol) és Járai Márk (Halott Pénz), akik szintén saját ruhatárukból ajánlottak fel egy-egy darabot a jó cél érdekében. A különleges, egyedi viseletekhez nagyon olcsón lehet majd hozzájutni, a bevétel teljes egészét pedig a nulla hulladék életszemléletét képviselő Humusz Szövetségnek ajánlották fel.

„Azért örülünk, hogy a ruhabörzék egyre népszerűbb kezdeményezéseinek, mert az ilyen alkalmakkal egyéni szinten is sokat tehetünk a hulladék-megelőzésért. A textilipar és a fast fashion napjainkra az egyik legszennyezőbb ágazattá vált. Hiszünk a környezeti nevelés jövőt formáló erejében, ezért a ruhavásárból befolyt adományokat a gyerekek oktatását célzó eszközökre, segédanyagok kidolgozására szeretnénk fordítani” – mondta el a vásár kapcsán a Humusz szövetség.

November 22-én tehát amellett, hogy haza sztárok egyedi ruhadarabjaira csaphat le a közönség, még jót is tesz vele. És ha már megvan az esti outfit, következhet Odett kislemezbemutató koncertje meglepetésvendégekkel, új megszólalással, illetve minden eddiginél lenyűgözőbb vizuállal – idén utoljára Budapesten.