Az idei FEZEN-re valóban érdemes táncos cipőkkel is készülni, hiszen a lazább műfajoknak helyet adó tematikus nagyszínpadra most olyan fellépők érkeztek, mint a Faithless, az Infected Mushroom, a Milky Chance és a Maxi Jazz & The E-Type Boyz. Ezen a helyszínen lép majd fel a korábban bejelentett Dub Fx és Nouvelle Vague is, de természetesen a hazai élvonal is képviselteti magát Fehérváron.

fezen_faithless_560
Húsz színpadon töltött évvel és több mint 15 millió lemezzel a háta mögött nem szorul bemutatásra a Faithless. Az elektronikus zene brit követeinek bulijain teljes egyetértésben borul egymás nyakába a fiatal tini és a hatvanas pár – zenéjük mindenkire hatással van. Ezt a varázslatot most a fehérvári közönség is megismerheti augusztus 6-án, a FEZEN Fesztiválon.

Éppen egy évvel fiatalabb a Faithlessnél, a két izraeli pszichedelikus trance legenda alkotta formáció, az Infected Mushroom. Igazi kísérletező, műfajformáló alakulat az övék. A világ legmeghatározóbb dj magazinja, a brit DJ Mag kétszer is a Top 10 dj-k közé választotta Erez Eisen és Amit Duvdevani duóját, és persze a szakmai elismerés mellett a közönség rajongása is vitathatatlan. Augusztus 3-án a FEZEN egyik felét is hatalmas tánctérré varászolják.

230 millió (és még 300 ezer) – ennyi a nézettsége youtube-on jelenleg a Milky Chance bemutatkozó dalának. A három éve berobbant német folk duó előbb Európát, majd az egész világot meghódította. Folkos, reggaes, popos dalaik a hallójáratokon keresztül pillanatokon belül érik el a szíveket, és nem eresztenek. Hangulatos, lazulós dalaikat augusztus 5-én hozzák Fehérvárra.

Maxi Jazz, a Faithless agyonünnepelt buddhista rappere nem szeret leragadni egy műfajnál. Így az elektronikus zene csúcsáról egy gitárközpontú zenekarba vetette magát, és elindította a Maxi Jazz & The E-Type Boyz formációt. Hiphopból, bluesból és még tucatnyi műfajból szőtt zenéjüket, valamint  Maxi Jazz elgondolkodtató szövegeit augusztus 5-én hallhatjuk a FEZEN-en.

Tartva az eddigi mintát, jövő hétre a rock-metál rajongóknak ígérnek csemegéket a FEZEN szervezők. Hamarosan a program is teljes lesz, és érkezik a fellépők pontos beosztása is. Érdemes sietni a jegyvásárlással is, hiszen március 16-án emelkednek legközelebb az árak, és még mindig kapható országos diákjegy is a fehérvári fesztiválra.