Elhunyt Angelo Bruschini. Az elmúlt évtizedekben a Massive Attack gitárosaként is dolgozó brit zenész, producer 65 évesen, tüdőrákban halt meg hétfőn.
Halálhírét a Massive Attack is megerősítette. Bruschini a kilencvenes évek közepétől gitározott a zenekar turnéin, de pályafutása során több más formációban is játszott – írta kedden a bbc.com.
A bristoli születésű Angelo Bruschini volt a Numbers, a Rimshots és a Blue Aeroplanes tagja. Gitározott Jane Taylor 2003-as kislemezén, a Blowing This Candle Out-on, producerként dolgozott a Strangelove 1997-es albumán.
Halála kapcsán a Massive Attack ezt írta: „Egyedülállóan brilliáns és különc tehetség. Lehetetlen meghatározni, milyen fontos közreműködője voltál a Massive Attacknek. Szerencsések vagyunk, hogy együtt tölthettük életünk egy részét”.
Angelo Bruschini idén júliusban a közösségi médiában tette közzé, hogy tüdőrákkal diagnosztizálták, és hogy néhány specialista „sok szerencsét” kívánt neki. Akkor ezt írta: „Nagyszerű életem volt, sokszor láttam a világot, találkoztam egy sor csodálatos emberrel, de a kapu zárul, azt hiszem, könyvet írok”.
Az 1987-ben Bristolban alakult Massive Attack különleges, hiphop, funk, dub és R&B elemekkel sűrűn átszőtt, belassult elektronikus zenéje nagyon hamar hatalmas sikert aratott. A kilencvenes évek elejére, az általuk életre hívott egyedi hangzásból született meg a trip hop sokrétű zenei világa. A Robert Del Naja („3D”), Grant Marshall („Daddy G”) és Adrian Thaws („Tricky”) által alkotott formáció többször járt Magyarországon; 2003-ban a Sziget fesztiválon, 2006-ban a Petőfi Csarnokban, 2008-ban a zamárdi Balaton Soundon, 2010-ben a soproni VOLT-on, 2018-ban a Sportarénában adott koncertet.