Idén hemzsegtünk a jobbnál jobb zenekarok és előadók koncertjeiben és még bőven nincs vége az évnek. Ezúttal is egy méltán híres úriember fellépésére látogattunk el. Főhősünk a 70-es évek brit punk rock szcénájában tűnt fel a Generation X frontembereként, majd később 1981-ben az Államokba költözve szólókarrierbe kezdett, melynek sikeressége a mai napig mondhatni töretlen. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a cudar, esős idő ellenére szinte csordulásig megtelt szeptember 25-én a Budapest Park. A művész, aki ennyi év után is teltházas bulikat tud produkálni, nem más, mint az örök ifjú Billy Idol, aki pedig elkísérte őt és zenekarát, az a The Foxies.
Egy ilyen volumenű fellépő előtt bemelegítő zenekarnak lenni szerintem iszonyat nagy falat. Nyilvánvaló, hogy a közönség alapvetően nem rád kíváncsi, ugyanakkor kiváló lehetőség egy nagyobb réteggel megismertetni zenédet. A The Foxies is ebben a cipőben jár jelenleg. Az igen fiatal, még csak 3 éve működő, Julia Lauren Bullock-vezette formáció abban a szerencsés helyzetben van, hogy első európai turnéjukat egy ilyen legenda bemelegítő zenekaraként tolhatja le. Azért ez nem kis falat, viszont Billy közönsége láthatóan vevő volt a dologra.
Bőven voltak érdeklődők a nézőtéren, még a kifejezetten kellemetlen időjárás ellenére is. Aki kedveli a 2000-es évek, Paramore-féle női frontos pop rock vonalat, némi punkal megfűszerezve, annak csak ajánlani tudom. Semmi kiemelkedő, de azt nagyon ügyesen csinálják. Van még idejük csiszolódni. Hangerőben viszont picit kevésnek éreztem a dolgot.
A két koncert közti időszakban kezdett el kicsúcsosodni a nézőszám és ez érezhető volt közlekedés és hidratálás szempontjából is. Utóbbival azért nem mindenkinek volt problémája. Sajnos akadtak olyan rajongók, akiknek idő előtt lőtték a pizsit és nem biztos, hogy ott ébredtek másnap, ahol szerettek volna. Volt, aki pankrátorokat megszégyenítő módon vetődött rá egy nagyobb szemetesre, ezzel megváltoztatva annak geometriáját, de akadt hölgy is, aki úgy gondolta, hogy nem verekedné át magát a tömegen egy gyors kétbetűs kitérőre és inkább ezt ott helyben, mint extra produkció tette meg, a helyi ambulancia előtt. Zacher Doktor Úr szimpatikus forma, de nem szerepel a bakancslistámon, hogy ő, vagy bármelyik kollégája ébresszen reggel. Idéznék is egy közkedvelt rajzfilm sorozatból… A drog rossz, értem?
Minimális csúszással ugyan, de Billy Idol és zenekara is belecsapott a lecsóba. Hál égnek az eső is alábbhagyott, szóval így azért egy fokkal jobb lett az élvezhetőségi faktor. A Park eddigre már rogyásig megtelt. Billyék nem bízták a véletlenre, kapásból egy slágerrel, a Dancing With Myselffel nyitottak. Azért ez így erős kezdés, be kel látni. Ami viszont itt sem változott, az a hangerő. Simán tudtunk egymással beszédhangerőn kommunikálni az első sor vonalában. Nem vagyok mazochista, nem szeretnék megsüketülni, de kis túlzással ennél még a jó öreg WigWam rockdiszkójában is hangosabban szóltak ugyanezek a számok, szóval van összehasonlítási alap.
Természetesen a produkció ízig-vérig profi volt, már-már túl profi. Steve Stevens továbbra is egy ritka zseni gitáros és a zenekar többi fele se kutyaütő, nem is miattuk éreztem magam picit kellemetlenül. Pont a főhős, Billy Idol volt számomra talán kicsit kevés. Semmi spontaneitás, minimális kommunikáció a közönséggel, és végig rezzenéstelen arc. Rendben, ez utóbbit betudom a szépségipari beavatkozásoknak, de azért nem vitte el a cica a nyelvét. Ettől függetlenül a nagyérdemű nem panaszkodhatott.
A kötelező toplistás dalok, mint a Rebel Yell vagy a White Wedding mellet előkerült a Cage című új szám is, ami cseppet sem lógott ki a sorból. Ez már csak azért is érdekes, mert ha a mostani buli nem egy előzőleg elhalasztott koncert pótlása lett volna, akkor ezt nem hallhatta volna élőben a nagyérdemű, mivel a dal csak szeptember 23-án debütált.
Összességében a közönség jól szórakozott, hiába a zord időjárás, ezért külön le a kalappal a nagyérdemű előtt. Nosztalgikus számok, új anyag, korukat meghazudtoló rocksztárok a színpadon. Mi kellhet még? A „szerencsésebbek”, mint én és több kollégám még némi extra performansznak is szemtanúi lehettek, de hát nem babazsúrba jöttünk. Az pedig biztos, hogy sürgősen be kell szereznem egy esőkabátot.
God Save the Sex, Drugs & Rock N’ Roll!
Billy Idol setlist:
Dancing With Myself
Cradle of Love
Flesh for Fantasy
Cage
Speed
Bitter Taste
Eyes Without a Face
Steve Stevens Guitar Solo
Mony Mony
Runnin’ From the Ghost
One Hundred Punks
Blue Highway / Top Gun Anthem
Rebel Yell
Born to Lose
White Wedding
Szöveg: Hari
Fotók: Máté Évi
