Félszáz előadást tarthat évente, kora tavasztól késő őszig a fertőrákosi kőfejtőben kialakított teátrumban a Soproni Petőfi Színház – mondta el az MTI-nek Pataki András igazgató, aki szerint 30-40 ezer nézőt vonzhatnak az itt rendezendő előadások. Nagy kulturális vonzerőt kifejtő operákat, operetteket mutatnak majd be itt – jegyezte meg az igazgató, Lehár Víg özvegyét említve példaként. Ezt a veszprémi Petőfi Színházzal közösen vinnék színre a 780 fős közönség befogadására alkalmas egykori kőfejtőben. „Messze túlmutat a működésünkön egy ilyen méretű program” – jegyezte meg Pataki András, aki szerint rendkívül széleskörű, határokon is átívelő együttműködés kell ahhoz, hogy teljesíteni lehessen a nemrég indult, kétmilliárd forintos felújítási projektben vállaltakat, valamint hogy színvonalas, közönséget is vonzó darabok kerüljenek a programba.

fertorakosi_barlangszinhaz_60622_618074

Az igazgató a terveik között említette, hogy levélben keresik meg a Kárpát-medence iskoláit, a diákok figyelmébe ajánlva Sopront, valamint a színházi programokat is. Így áprilisban, májusban az osztálykiránduláson résztvevők tölthetnék meg a színházi helyek egy részét. Szavai szerint a „kiemelkedő magyarországi színházak”, így a Nemzeti Színház és a Magyar Állami Operaház mellett más műhelyeket is megszólítanak, vendégjátékra éppúgy nyitottak a soproniak, mint például koprodukciókra. Arra is törekszenek, hogy bécsi komolyzenei együttesek bevonásával szervezzék meg a barlangszínház nyári programsorát – az ehhez szükséges tárgyalások már megkezdődtek. Pataki András hozzátette: a társulat életében az is változást hoz, hogy – várhatóan 2015-ben – átadják a megújított soproni sportarénát, ahol szintén fellép majd a társulat.     Október 25-én indult el és jövő év végén zárul a fertőrákosi kőfejtő felújítása. A beruházás során a Barlangszínházat teljes egészében felújítják, a színházi teret átalakítják, a színpadtechnikát korszerűsítik, a barlang történetének bemutatására pedig tematikus parkot rendeznek be. Új fogadóépületet is emelnek, ahol a vendégek tájékozódhatnak majd a programokról, és jegyet is válthatnak az előadásokra. A beruházási összeg felét az építésre, a többit a technikára és a berendezésekre költik. ( MTI )