Régóta vártam ezt a napot, több szempontból is. Egyfelől ezer éve nem jutottam el egy becsületes Subscribe koncertre, másfelől, egy számomra kedves albumuk, a Bookmarks idén tölti 10. évét, ezért reménykedtem benne, hogy megünnepelvén eme nemes alkalmat, még inkább előtérbe helyezik ezt az anyagot. Az már csak hab volt a tortán, mikor az esemény előtt körülbelül két héttel bejelentették a társzenekarokat a megmozdulásra, a Shell Beach és a Lazarvs személyében. Ennél jobb nyárzáró koncertet nem is kívánhattam volna, így stábunknak szinte kötelező volt a megjelenés augusztus 27-én a Budapest Parkban.
Az est nyitányát a Shell Beach szolgáltatta. Ugyan ebben az idősávban még bőven járt volna nekik a naptej, látszólag ez nem nagyon zavarta a srácokat. Deftonesra hajazó, ám mégis egyedi zenéjük olyan stenkkel indította be az estét, amire nem is számítottam. Mondjuk, ha azt vesszük, hogy mindenki rutinos róka a bandában, ezen nem is kellett volna annyira meglepődnöm. Sajnos közel sem voltak annyian még a nézőtéren, amennyit megérdemelt volna a muzsika, az időben érkezőknek egy igazán jó koncertben lehetett része. Külön kiemelném Bodóczy „Undos” Zoltánt, aki szerintem ennek a zenei szcénának az egyik legjobb torkú frontembere itthon. Nem is igazán értettem, a koncert kétharmadánál miért vettek vissza a hangerejéből. Mike Patton magyar hangja még egy Kis Grófo számot is élvezhetővé tudna tenni. Szerintem.
A következő triót azt hiszem senkinek se kell bemutatni. Apey és a borsók, vagyis a Lazarvs. Augusztus közepén még a budai oldalt vették be egy önálló buli keretein belül, nem kis sikerrel, majd ezt követően megtörtént a bejelentés, hogy ők is bűntársaik lesznek Subiéknak ezen a nívós estén. Mondani se kell, ők se okoztak csalódást. Náluk mindig csak ámulok, hogy három ember hogyan tud ilyen masszív hangzást csinálni. Tudom, tudom… Jó zenészek, jó számok, jó technikusok, satöbbi, de akkor is. Látványra se tűnt sose kevésnek, hiszen Áron „Apey” András és Prepelicza Zolika bőven bemozogják a színpadot. Mondjuk Makai „Makkos” Lacit is lemérném dobolás előtt és után… A közönség most is kajálta zenéjüket. A keményebb részeknél volt megőrülés, de én mégis inkább azokat a részeket emelném ki, mikor Apey és Zolika amolyan Alice in Chains jelleggel közösen viszik a vokálokat. A grunge jó és ezt ők is tudják. Apey sátáni arckifejezése és a lángcsóvák se tudják ezt az oldalukat leplezni, de nem is akarják. Öröm látni, hogy sok éves kemény munkával és kitartással hová jutottak a srácok. Lehet elfogult vagyok, de bármelyik koncertjükre ellátogatva nemzetközi szintű produkciót láthatunk és hál égnek eszük ágában sincs abbahagyni művészetüket.
Végül, de nem utolsó sorban jöjjön hát a várva-várt Subscribe. Ahogy már írtam, rég jutottam el koncertjükre. Idén egyszer már majdnem sikerült, de sajnos a FEZEN-es fellépésük elmaradt, így tényleg ki voltam élezve erre az estére. A nézőtéren is szép számban megjelentek az emberek, de ez várható is volt. Ők se játszanak minden hónapban, főleg nem Pesten. Kaptak is a srácok az alkalmon, és ugyan nekem az elején picit döcögött a hangzás, de megkaptuk azt, ami miatt szeretjük a zenekart, sőt, picit többet is. Zeneileg nagy meglepetést nem okoztak, mindenki csinálta profi módon a dolgát. A kettős ének front, Tilk Máté és az örökmozgó Csongor Bálint továbbra is kiegészítik egymást, bár az említett hangzásproblémám pont az volt, hogy Bálint az első egy-két nótában aránytalanul halkan szólt, de ezt a szakma sikeresen orvosolta.
Kaptunk egy dalpremiert is, élőben debütált a friss, Relentless című számuk, ezzel, a Darken the Vermilionnal együtt az új dalok száma kettőre nőtt, de aki kifejezetten a Bookmarks miatt ment se panaszkodhatott, mert ha nem is az egész albumot, de a háromnegyedét simán eljátszották, és nem csak a slágeresebb felét. Azért az szívet melengető látvány, mikor a legzordabb fazonok átszellemült arccal éneklik a bandával az Álomtégla című balladát. Természetesen nem csak egy koronggal rendelkezik a formáció, így a 2007-ben megjelent, Stuck Progress to Moon és a legutolsó, 2014-es This Moment Will Soon Be Gone anyagokról is szemezgettek pár szám erejéig, akár a USEheR Friendly-t vagy az Every Skin-t említve.
Szerény véleményem amúgy, hogy ideje lenne egy új albummal előrukkolni, hiszen, ha lassan is, de nagyon lassan a legutóbbi is betölti a kerek 10-et és láthatóan van igény a zenéjükre. Mit ne mondjak, ez egy jó este volt. Három kiváló zenekarral, épp, hogy majdnem kiváló hangzással és remek emberekkel. Azt hiszem, akinek ez volt a nyár utolsó bulija az kellően jól érezhette magát. Én biztosan, repohár vagy zseton helyett CD-kkel távoztam a táskámban.
Szöveg: Hari
Fotók: Máté Évi
