Negyedszer lépett fel hazánkban még áprilisban a Lord Of The Lost, akik akárcsak legutóbb, most is a Barba Negra Blue Stage-ét vették be, ismét egy négyzenekaros kombóval: a hazai Meteora mellett idén a Hell Boulevard és a The Raven Age nyitott a fennállásának 15. évfordulóját ünneplő banda előtt. Hoztunk nektek egy adag fotót a buliról!

A hazai Meteora nem véletlen szerepelt ismét a németek előtt, egyik dalukban ugyanis Chris Harms működött közre két éve. És ha már kötődések, Matteo VDiva Fabbiani Hell Boulevard frontember neve pedig több Lord Of The Lost kliphez is fűződik. A Blue Stage deszkáin zúzott még ezen a napon a The Raven Age, akik immáron hatodik koncertjüket adták Magyarországon.

Chris Harms frontember szólóprojektjeként indult a Lord Of The Lost 2007-ben Hamburgban, azóta pedig voltak már az Iron Maiden előzenekara is – hazánkat a Groupama Arénában érintette a turné –, tavaly pedig ők képviselték Németországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Blood & Glitter című dalukkal. Közel kétórás koncertjükbe nem kevesebb, mint 24 hatalmas elánnal előadott dal fért az elmúlt 15 év lemezeiből, a záróblokkba pedig három ütős feldolgozás – Shock to the System, Unstoppable, Bad Romance – is belefért. Nézzétek meg képeinket a buliról!

Hell Boulevard:

The Raven Age:

Lord Of The Lost:

Fotók, szöveg: Máté Évi