A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. A jeles alkalomra szinte minden magyar település programáradattal készül, így következő összeállításunkban azoknak szeretnénk segíteni, akik nem tudnak választani a gazdag kínálatból. Szécsényben például megcsodálhatjuk a Himnusz kéziratát, ingyen megnézhetjük, mit rejt belül a Várbazár, a bevállalósabbak pedig híres forgatási helyszíneket járhatnak be.

himnusz

Ha fővárosi…

A magyar kultúra napján nyílik meg a Magyarszombatfai gerencsérek című kiállítás a Hagyományok Házában, amely a Velemér-völgyi fazekasság múltját és jelenét mutatja be. A tárlat mellett ezen a napon adják át a Hagyományok Házának új részlegét, a Nyitott Műhelyt is, amelynek célja, hogy megismertesse az érdeklődőkkel a népi kézműves mesterségek rejtelmeit. Emellett az intézmény képzésein végzett szövők, kosárfonók, gyöngyékszer-, csipke-, nemezkészítők alkotók műhelymunkát is folytathatnak benne.
Részletek…

A Nemzeti Színház a tíz éve elhunyt kétszeres Kossuth-díjas Bessenyei Ferencre emlékezik műsorában. A nézők részleteket láthatnak híres nemzeti színházi és filmszerepeiből, hallhatják verset mondani. Elhangzik néhány, a nagyközönség számára eddig ismeretlen felvétel, dokumentum is. A műsorban szereplő Nagyváradi Erzsébet, Blaskó Péter, Rubold Ödön felidézik Bessenyei Ferenchez fűződő személyes emléküket is a magyar kultúra napján.
Részletek…

A Magyar Nemzeti Múzeumban több programot is szerveznek az első világháborút térhatású fotókkal bemutató Nézőpontok és A front felett című időszaki tárlatokhoz kapcsolódóan. A látogatók kedvezményesen, egységesen 500 forintért térhetnek be a múzeumba, amely 20 óráig lesz nyitva.

megidezettkarpatalja

Ha zenével ünnepelne…

A biatorbágyi faluházban a magyar kultúra napja alkalmából rendezett pénteki ünnepségen a Vujicsics együttes lép fel. A koncert közben Papp Norbert grafikusművész muzsika ihlette homokanimációs alkotásaiban gyönyörködhetnek a látogatók.
Részletek…

A vecsési Bálint Ágnes Kulturális Központban csütörtökön Dés László és a Contemporary Gregorian lép fel, a középkor, a reneszánsz és a 21. század zenéjének „egyvelegével”.
Részletek…

A Magyar Állami Népi Együttes fellépésével ünneplik a magyar kultúra napját Miskolcon a Művészetek Házában, ahol a Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl című produkciót láthatja a közönség.
Részletek…

Pécsett a Pannon Filharmonikusok koncertjére és Bogdán Zsolt Jászai-díjas erdélyi színész Ady-estjére is várják a közönséget. A Kodály Központban látható, A híd című koncerten Dohnányi Ernő Ünnepi nyitány, Wolf Péter Zongoraverseny, valamint Weiner Leó Csongor és Tünde című alkotásai csendülnek fel.
Részletek…

Győr több helyszínén rendezik meg a Magyar kultúra hete című programsorozatot január 19. és 25. között. Három időszaki kiállítást nyitnak meg egy hét alatt, köztük Tértörténetek címmel bemutatják Ekler Dezső építész munkáit. Emellett zenei produkciókkal is készültek, január 22-én Lajkó Félix ad Maraton címmel koncertet a Zsinagógában, míg a Richter Teremben a Győri Filharmonikus zenekar lép fel Dolhai Attila énekes közreműködésével január 23-án.

lajko_felix

Ha a különlegességeket keresi…

Az Országos Széchényi Könyvtár jóvoltából január 22-én a Nógrád megyei Szécsénybe érkezik Kölcsey Ferenc Hymnus című versének eredeti kézirata, amelyet rendhagyó kiállítás keretén belül állítanak ki a Kubinyi Ferenc Múzeumban.
Részletek…

Vácrátóton a Nemzeti Botanikus Kertben különleges sétára várják csütörtökön a látogatókat: a kertben forgatott filmeket idézik meg A Pál utcai fiúktól az Abigélen keresztül a Zenélő malomig. De itt forgatták a Halálos tavasz, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, az Egri csillagok, a Palacsintás király, a Psyché és a Csontváry egyes jeleneteit is.
Részletek…

Siófokon a Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet könyvtárában az öt évvel ezelőtt elhunyt énekes, Cseh Tamás életművét ismerhetik meg az érdeklődők Hanák Gábornak, a Cseh Tamás Archívum vezetőjének kalauzolásával.
Részletek…

Idén az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium ad otthont az Együtt szaval a nemzet című kezdeményezésnek. Öt kontinens valamennyi magyar nyelvű iskolájának részvételével valósul meg a program, amely idén hagyományteremtő jelleggel a Himnusz első versszakával kezdődik, és a teljes Szózat elszavalásával folytatódik. Egy másik viharsarki városban, Békéscsabán pedig e napon nyílik meg a világban élő román és magyar fotóművészek nemzetközi szalonja Falvak az Európai Unióban címmel az Euro Foto Art Egyesület szervezésében.
Részletek…

Budakeszin január 22-én este Orgoványi Anikó festőművész-költő Himnusz című olajfestmény-sorozata mutatkozik be a nagyközönség előtt az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Az úgynevezett mandala stílusban készült sorozat tíz táblaképből áll, a záró kép Erkel Ferenc Himnusz-kottájának egy részletét ábrázolja. A kiállítás február 13-áig látható.
Részletek…

Ha a klasszikusok szerelmese…

Balatonfüreden Haumann Péter színművész zenés irodalmi összeállítását láthatja a közönség az Anna Grand Hotel dísztermében, a Vaszary Galériában pedig Varró Dániel költő közönségtalálkozóján vehetnek részt az érdeklődők. Eperjes Károly színművész önálló estje január 23-án lesz a sümegi művelődési központban, másnap pedig ugyanitt a Budapesti Bulvárszínház mutatja be a Marica grófnő című nagyoperettet.
Részletek: http://www.balatonfured.hu/index.php?option=com_k2&view=item&id=2884&Itemid=1

Tápiószelén vasárnap este tartanak megemlékezést: a Simonffy Kálmán Művelődési Házban Tolnay Klári 1930 című színpadi játékát adják elő ismert művészek. Pozsgai Zsolt színdarabja a feledhetetlen színésznő életét, színészi pályáját mintegy időutazásként állítja a nézők elé.

Kiskunhalason csütörtökön 17:30-kor a Közösségek Házában Hungarikum-tárlat nyílik, majd Bács Ferenc színművész közreműködésével Márai-estet tartanak.
Részletek…

varbazar

Ha karcsú a pénztárcája…

A tavaly átadott Várkert Bazár a jeles alkalomból ingyenesen látogathatóvá tette kiállításait. A Testőr Palota termeiben Kárpáti Tamás gyűjteménye, a Világörökség – magyar örökség: Hungarikonok című kiállítás több mint száz hírességhez kötődő relikviát vonultat fel kortársművészeti alkotásokba ágyazva. A Déli Palotákban a kortárs magyar képző- és iparművészet sokszínűségébe pillanthatnak be az érdeklődők. Az épületegyüttes működtetői január 22-én egyébként arra is emlékeznek, hogy 1891-ben ezen a napon hunyt el legnagyobb építészünk, Ybl Miklós.
Részletek…

Öthetes programsorozattal ünnepli a pesti Vigadó százötven éves születésnapját a Magyar Művészeti Akadémia. Ennek részeként a magyar kultúra napján nyílt napot tartanak ingyenes művészeti programokkal, többek között a közmédia komolyzenei tehetségkutatója, a Virtuózok győztesei adnak koncertet, de lesz térzene is a Vigadó téren.
Részletek…

Szintén ingyenes belépéssel várja az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum, előzetes regisztráció után pedig épületbejárásra is van lehetőség. A Megvetés és önbecsülés című időszaki kiállításban muzeológusok mesélnek az üstfoltozókról, drótostótokról és teknőscigányokról. A magyar nép hagyományos kultúrája című állandó kiállítás tizenhárom termén Koltay Erika néprajzkutató kíséri végig a látogatókat 14 órától.
Részletek…