Duplán sajnálhatja, aki a kedd esetét nem az Analog Music Hallban töltötte: egyrészt lemaradt három baromi jó koncertről, másrészt egy exkluzív házibuli hangulatról, ami a szerény számú közönség számára csak még különlegesebbé tette a bulit, ahol I Ya Toyah, a Dätcha Mandala, valamint a Beastö Blancö lépett színpadra.
Az estet az eredetileg lengyel, de már az Egyesült Államokban élő és alkotó Ania Tarnowska, vagyis I Ya Toyah nyitotta, akinek neve ismerősen csenghet azok számára, akik tavaly decemberben ott voltak a Front Line Assembly Hajós buliján. A sok stílust magába foglaló, sötét, inusztriális/elektronikus zenéjét egymaga előadó hölgy egy másodpercig nem jött zavarba a sovány nézőszámtól, sőt, igencsak közvetlenül bújt sokszor az első sorok képébe, hol énekelve, hol pacsizva. Saját, abszolút ütős dalai mellett egy jól eltalált Depeche Mode-feldolgozást – It’s No Good – is kaptunk az extravagáns, és mindemellett végtelenül szimpatikus művésznőtől, aki egy másik legenda, a KMFDM oldalán tér majd vissza március elején hazánkba.
Ezután egy jóval klasszikusabb (rock)zenei ösvényre lépve kaptunk átkötést Toyah és a Beastö Blancö fellépése között, méghozzá egy francia trió, a Dätcha Mandala által. Az energia sem csökkent, csak némileg átalakult a színpadon, a 2009 óta működő formáció pszichedelikus világában merülhettünk el a shock rockerek előtt.
A Beastö Blancö negyedszer látogatott hazánkba, és második headliner buliját adta nálunk: 2018-ban egy duplázással nyitottak, Ukk & Rollos fesztiválfellépésük másnapján felléptek a Crazy Mamában is, tavaly pedig a The Dead Daisies vendégeként játszottak a Barba Negrában. Mind iparias dirty/shockrock dalaik, mint posztapokaliptikus megjelenésük és színpadi show-juk messze túlmutatnak azon, hogy a zenekart többek közt Alice Cooper lánya és basszusgitárosa – Calico Cooper és az itt gitáros-énekesként funkcionáló Chuck Garric – alkotja, reméljük, ha legközelebb erre járnak, többen választják őket az egészen elképesztő koncertcunamiban. Megérdemelnék, ahogy az a szűk réteg is a különleges házibuli élményt, aki jelen volt a kedd esti bulin.
Szöveg, fotók: Máté Évi