Az idén augusztus 17-20. Mátra-Sástón megrendezésre kerülő Fekete Zaj a zenei felhozatal mellett azért is nagyon csábító, mert egy gyönyörű tó mellett, az erdő mélyén, egy lelkes és nyitott közösség tagjaként barangolhatunk, miközben az underground legkevésbé látható rétegeiben mélyedhetünk el.
A Fekete Zaj évről évre az egyik legizgalmasabb line-uppal lepi meg népes törzsközönségét, és nyitja ki kapuit újabb és újabb stílusok előtt, és ez idén sem lesz másképp. A közösségi élmény pedig nemcsak a közönségben, hanem egy ideje már különleges projektekben is megjelenik a fesztiválon: ilyen volt tavaly a 26 underground zenészből álló Mezolit projekt, amely az élőben korábban még sosem hallott Thy Catafalque dalokat szólaltattak meg, akkora sikerrel, hogy ez meghozta a fesztivál történetének első teltházas napját is. Idén is egy különleges kollaborációra kerül sor Body / Cult néven, ahol a dark wave, post punk, EBM koncerteket kötik össze a techno sötét oldaláról érkező DJ-kkel és live actekkel. Az izgalmas egyvelegben kiválóan megfér majd egymást mellett az izlandi post punk Kaelan Mikla, vagy a Man + Machine, de ennek a programnak a része lesz Philipp Strobel, a berlini Aufnahme + Wiedergabe kiadó vezetőjének szettje is.
Idén is a legkülönfélébb országokból érkeznek a nemzetközi előadók: Angliából a dark rock Antimatter, illetve az indusztriális metál formáció, a Godflesh, akik karrierjük során először játszanak Magyarországon; Finnországból a black metált, space rockot és pszichedelikus rockot ötvöző Oranssi Pazuzu; a török poszt-punkot képviseli a She Past Away; Norvégiából a dark progressive metálban utazó Vulture Industries és Sturle Dagsland; Japánból a noise rockot játszó Melt-Banana; Amerikából a szinti-pop csillaga, RIKI; a szintén szintiben utazó lengyel származású, de bécsi bázisú Mala Herba; Szlovákiából pedig a magát csak „post-minden” stílusba helyező Shallov. zenekar.
Persze rengeteg hazai fellépőt is megnézhetünk majd, például az idei év egyetlen koncertjét a Zajon adja az F.O. System, a fesztivál történetében először fellép a Platon Karataev, és külön erre az alkalomra készül közös szettel az Entrópia Architektúra & LanternI.
A Fekete Zaj báját a sajátos zenei utazáson és a közösségi élményen túl mindig is a helyszín adta, aminek bemutatására a szervezők idén még nagyobb hangsúlyt fektetnek. Idén a Sástó melletti ikonikus kilátó az utolsó két estén önálló helyszín lesz, a kilátó elé épített, limitált befogadóképességű erdei színpadon lép majd fel a Black Nail Cabaret, az All Machines Will Fail, Superflake és az Onakom. Körbebarangolhatjuk a Sástó szigeteit is, amiket éjszaka csodálatos fényinstallációk varázsolnak még mesebelibbé, valamint idén is főképp akusztikus koncerteket hallhatunk a közönség kedvencnek számító, az egyik szigeten helyet kapó Kacsatónia színpadon.
És ha már ezen a részen csatangolunk, néhány plusz lépéssel azonnal egy csodálatos szabadtéri, erdei kiállítótérben találjuk magunkat, ami úgyszint egy új ékköve a fesztiválnak. Itt a tetoválásban etalonnak számító Borbás Robi, azaz Grindesign rendhagyó, LÏDÉRC névre hallgató installációját tekinthetjük meg az elmúlt 13 év munkáiból. Robi számtalan híres, nemzetközi metál- és hardcore zenekarral dolgozott már együtt például pólóterveken, lemezborítókon, illetve készített már tetoválást többek közt a Dillinger Escape Plan legénységének és Jason Momoának is.
A következő hetekben még számos közösségi, és nem zenei programmal jelentkeznek a szervezők, mint például túrák, színház, filmvetítések, workshopok, Budapest Bike Maffia stand, flash tetoválás, natúrbor-bemutató. Illetve idén is útjára indítják majd a szociális jegy támogatásukat, amivel olyan fesztiválozóknak biztosítanak bérletet, napi egy étkezést és sátorhelyet, akik ezt nem engedhetik meg maguknak.
Alig egy hónap van tehát vissza a Fekete Zajig, amire elővételben a bérletek 60 százaléka elkelt, így az már most látszik, hogy nem érdemes az utolsó pillanatig várni, a jegyeket érdemes mielőbb beszerezni a https://tixa.hu/feketezaj2022 oldalon.