Bátran kijelenthetjük, hogy immáron hagyományőrző eseményként kerül évente megrendezésre a Dáma Lárma, ahol hazánk női zenészeié a főszerep. Az idei, negyedik bulinak ismét a Dürer Kert ad otthont, amelynek során a ’60-as évektől napjainkig kalandozhat a nagyérdemű egy stílusokon átívelő, csak csajok által előadott program keretében a Nagyteremben.

damalarma_event_cover_560
Ahogy azt már megszokhattuk, a poptól a metálig jó pár műfajba belekóstolhatunk majd az est folyamán. Láthattunk már különböző egzotikus tánccal vagy dobshow-val fűszerezett produkciókat is, idén pedig a zenetörténelem kerül a főszerepbe: a hippi- vagy glamkorszak ugyanúgy felelevenedik majd a színpadon, mint a Bay Area thrash metálja, a ’80-as évek klasszikus rockja, vagy épp egy-egy fiú- vagy lánybanda a következő évtized pophullámából, de persze napjaink legmenőbb dalaiból is merítenek majd a csajok.

damalarma_2019_2_560

A mindegy 40 női zenész már javában dolgozik a programon, idén is lesznek „újoncok”, és olyanok is, akiket már jól ismerhetünk az előző három Dáma Lármáról, a fő show előtt pedig négy eredetileg is csajbanda egy-egy rövid műsora melegíti be a terepet.

További információ az eseményről, a fellépőkről, jegyárak: https://www.facebook.com/events/2505959926352014/