Az amerikai zenekar az eddigi legérettebb és legkoncepciózusabb anyagát hozta össze a Grammy-jelölt Chris Greattival (YUNGBLUD, WILLOW) közösen. Ezt sejttették az előfutárként megjelent dalok, az azonnal az alternatív zenei toplisták élére kúszó Broken, a vallomásszerű Paranoid, a zavarbaejtően fülbemászó Punching Bag, vagy a No Love In LA is, amely mind közül a leggyorsabban vált hihetetlenül népszerűvé.
Az albumbejelentéssel egyidőben pedig megjelentették a címadó dalt is: a Fever Dream azonnal a rajongók legújabb himnuszává vált. A lemezmegjelenés előtt néhány héttel pedig kijöttek a Lifeless Stars című dallal is.
Az alkotói folyamat során a három zenész visszatért gyökereihez, és a legtöbb dalt zongorán írták meg. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a lemezen szinte ugyanakkora arányban hallhatunk őrült futamokat és már-már meditatív állapotot kiváltó, befelé figyelésre ösztönző témákat. „A Fever Dream-et elkészíteni olyan érzés volt, mint amikor először ráéreztünk arra, mennyire imádunk zenélni. Újra rájöttünk, hogyan higgyünk saját magunkban és hogy hogyan hárítsuk el az elénk gördülő akadályokat – ez az első olyan projektünk, amelynek pozitívabb üzenete van, és reméljük, másoknak is sikerül erőt adnunk ezzel” – mondja a zenekar.
A lemezzel egyidőben kijöttek egy vadiúj klippel is, amely az LP-vel közös Line It Up-hoz készült. „Azonnal erős kapcsolódást éreztem ezzel a dallal. A Palaye Royale rengeteg érzelmet visz a közös munkába, emiatt pedig nagyon természetes volt együtt létezni a Line It Uppal. A végére annyira túlcsordul a dal, hogy az ember azt gondolja: ha örökké él, az is csodálatos, de ha holnap véget ér az élete, akkor is úgy érzi, hogy az boldog és teljes volt” – mesél LP. A zenekar pedig csak megerősíteni tudja ez: „Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy egy ennyire ikonikus személy és zenész csatlakozott hozzánk: olyan volt, mintha mindig is együtt dolgoztunk volna. Úgy érezzük, sikerült megmutatnunk, mennyire gyönyörű lehet és lesz is a világ a sötétebb, nehezebb korszakok ellenére.”
A brit popot, glam rockot és art punkot vegyítő Palaye Royale dalait eddigi karrierjük során több, mint félmilliárdszor streamelték. A Los Angeles-i testvérek első turnéik során kis pinceklubokban léptek fel és autójukban aludtak – innen jutottak el rohamosan növekvő és borzasztóan elszánt rajongótáboruknak köszönhetően néhány év alatt a világ minden tájára, ahol a legnagyobb arénákban és a legmenőbb fesztiválokon (köztük a 2022-es Szigeten is) léptek fel.
A Fever Dream már elérhető digitális verzióban a streaming platformokon, fizikai formátumban pedig a boltokban. A zenekar 2023. feburár 24-én fellép a Barba Negrában is.