Időtlen slágereit, a trip-hoptól induló, majd popos vizeken kalandozó zenéjét mutatta meg a Dürer Kert telt házas termében a Hooverphonic vasárnap este. A The Magnificent Tree című korong 25. születésnapja apropóján tett maratoni hosszúságú zenei utazásba egy kis divatbemutató és egy csipet belga humor is belefért.
Az estét a Hooverphonicban is gitározó Pieter Peirsman nyitotta Slow Pilot névre keresztelt szólóprojektjével. A belga srác legújabb lemezén, a Falling off the Earth-ön a Fleet Foxes-frontember Robin Pecknold, valamint Luuk Cox producer is dolgozott. A zöld bársonyingben feszítő énekes gitárjával a nyakában beleadott apait-anyait, de az indie popos dalok nem igazán keverték fel a vasárnapi, kora esti langyos állóvizet.
A koncert első felében a banda teljes egészében lenyomta a jubiláló albumot, érkezett többek között az időtlen Mad About You, a fenséges Vinegar & Salt és az Out of Sight. A közel kétórás buli jellemzően a színtiszta zenéről szólt, a tagok közül egyedül Callier sztorizgatott, amikor már bántóan hiányzott az interakció. Kiemelte, milyen furcsa, hogy ennyire dokumentált az elmúlt három évtizedük, az összes frizura, szemüveg, ruha, illetve maga a zenéjük. Hiába sorolták őket elektronikus zenének, inkább képzeletbeli filmek zenéjét csinálták – folytatta, majd a 2010-es évet mérföldkőként emelte ki. „Korábban David Lynch-filmekhez passzoló dallamokat csináltunk, majd inkább James Bond világát idéztük meg. A filmes szerződés ugyan nem jött össze, de lett slágerünk” – viccelődött.
A francia nők hanyag eleganciáját idéző énekesnő furcsamód egy szót nem szólt a közönséghez, azonban nagy lelkesedéssel cserélgette színpadi szettjeit. A kezdeti fekete lepelt hamar egy fekete betűkkel telehímzett, buggyos kabát és feszes nadrág kombináció követte, majd a ráadásban egy ezüst asztronautát idézett ruhájával. A zárásban érkezett a Peirsmannal pajkosan felelgetős Badaboum, majd a lágy Amalfi. A maratoni hosszt sokan már nem bírták a hétfői munkanap közeledtével, sokan az első ráadás után elindultak hazafelé.
A kitartóaknak még érkezett a Stranger és a Sometimes, majd Callier ismét egy kis sztorizgatásba merült életük egyik legjobb koncertjéről, ami történetesen Magyarországon, a 2007-es Sziget Fesztiválon történt. Utolsó számként pedig, szimbolikus módon érkezett a banda első száma, a sötét Barabas.
Szöveg: Farkas-Hajdú Eszter
Fotók: Máté Évi
no images were found