Még hogy a punkok nem érzelmesek? Szakácsi Greg, a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb hazai formációjának az énekese erősen rácáfol erre. Ugyanis nem mások, mint árva cicák javára árverezi el a március 7-i Retro PUNK Bulin viselt mellényét. Na de nézzük a részleteket!
„Számunkra és számomra több szempontból is különösen fontos a Dürer Kert kezdeményezése, hogy minden évben összehívja az ezredforduló előtti hazai punk aranykor meghatározó bandáit – mi pedig szívesen jövünk a jó ügyért, hogy életben tartsuk ezt a vonalat, és segítsük a következő generációt. Úgy gondolom, hogy a fiatalabbak itt tudnak találkozni és szocializálódni hozzájuk hasonló ízlésű srácokkal, ha pedig ők együtt bandáznak, az segíti a szubkultúra életben tartását..” – kezdi Szakácsi Greg, a C.A.F.B. frontembere, aki minden évben egyszer, egyetlen buli erejéig hazatér Amerikából.
„De persze egy ilyen sokfellépős, kvázi nosztalgia buli nekünk, az idősebb generációnak is eléggé jót tesz, ez egy örök közös pont az undergroundban. Ráadásul idén valami egészen személyeset is hozzátennék az eseményhez: egy még sosem hordott mellényemet szeretném licitre felajánlani, ezt most a koncerten fogom először és egyben utoljára viselni, az összegyűlt pénzt pedig egy előre kiválasztott magyar macskamenhely kapja..” – folytatja Greg a március 7-i buli ajánlását, ahol a nemrég friss bakelittel jelentkező csapat mellett (a Memorandum lemez amúgy a Dürerben is kapható lesz) közel 20 másik punkzenekar is, többek között a Prosectura, a Macskanadrág, a Kretens és a Necropsia is színpadra lép majd, hogy felelevenítsék a legendás kilencvenes éveket.
Retro PUNK buli, Dürer Kert
2026. március 7.
További infó: https://www.facebook.com/CxAxFxB
Jegyek: https://www.facebook.com/events/847065771219689
