Négy estén hallhatók a kortárs magyar zene legfrissebb alkotásai az Új magyar művek című, kortárszenei hangversenyciklusban a Fészek Művészklubban szerdától Lázár Eszter szerkesztésében. „Minthogy bevált, sem a cél, sem a koncepció nem változott – mondta el az MTI-nek Lázár Eszter, az immár 16. alkalommal bemutatkozó sorozat szerkesztője. – A kortárs magyar zene újdonságait mutatjuk be, a négy estén elhangzó 30 darabból 27 ősbemutató és 3 magyarországi bemutató.”  Az is cél, hogy a határon túl élők művei is megszólaljanak, így például a tapasztalt nemzedéket képviselő erdélyi Csíky Boldizsár Nagy hegyi tolvaj című műve, illetve a Kanadában élő fiatal Karosi Bálint Jorge Luis Borges verseire komponált, Poems of the Night című dalciklusa is hallható – az utóbbi a három magyarországi bemutató egyike.

fészek

 „Több generációt mutatok be, a doyen Soproni József, tőle a Prelúdium és fúgát játsszuk. A stílusok is változatosak, a neves dzsesszmuzsikus Vig Tommy Zene tubára és vibrafonra című kompozíciója is megszólal. És olyan különös műfajú alkotás is elhangzik, mint a Bécsben dolgozó Gryllus Samu vokális színháza, a Két nő, amelyet Bán Zoltán és Orbán Eszter szövegére és nyolc énekes szólistára komponált. Ez is magyarországi premier, csakúgy, mint Vajda Gergely Conversations with Childrenje” – fűzte hozzá a szerkesztő. Az évi harmincas merítés elég jó betekintést nyújt arról, hogy mi minden készül a magyar zeneszerzők műhelyében – vélte Lázár Eszter. Hozzátette a teljes sorozatban már több mint 500 új zeneművet mutattak be, ami nem a mennyiség miatt érdekes, hanem mert van arra esély, hogy kiemelkedően jó műre bukkanjanak, ez bizonyosodott be eddig, és reméli idén is így lesz. Az előadók sora is változatos: a hangszeres és énekes szólisták mellett megszólal például az Á la cARTe Énekegyüttes Philipp György vezetésével, a THReNSeMBle Együttes Horváth Balázs és a Rondino Együttes Gémesi Géza vezényletével. ( MTI )