Leénekelte a csillagokat a Budapest Parkban a többszörös Grammy-díjas Alanis Morissette. A félig magyar származású énekesnő kortalan dalaival egy pillanat alatt visszarepítette a közönséget gyerekszobájába, ahol üvöltött a kazettás magnó és poszterekkel volt kitapétázva a fal.
Az estét az amerikai születésű, magyar dalszerző-énekesnő Urbányi Zóra (művésznevén: ZÓRA) indította közel negyvenperces minikoncertjével. A Los Angeles és Budapest között ingázó fiatal művész zenéjére leginkább David Bowie, Fiona Apple, Cseh Tamás, Amy Winehouse, a Beatles és a Queen volt hatással. Egyedül hangszerelt dalait különleges hangzásvilág jellemzi, amely egyaránt építkezik lágy zongoradallamokra, elektronikus elemekre és az énekesnő mély tónusú hangjára. A korábbi koncertekhez hasonlóan Barabás Lőrinc dzsessztrombitás most is a zenekar része volt. Zóra többször kiemelte, mekkora hatással volt és van rá Alanis művészete.
Alanis Morissette negyed 9-re beharangozott kezdésére már szépen sűrűsödött a tömeg, közel telt házra duzzadt a közönség. A magyar származású, kanadai énekesnő a pályafutását röviden bemutató videó után jelent meg a színpadon fekete bőrnadrágban, lezser fehér felsőben és csillogó kardigánban. Erős kezdésként érkezett a harmadik korongról a Hand In My Pocket, a többnyire középkorúakból álló közönség pedig egy pillanat alatt visszarepült a kilencvenes évekbe. A zenész lelkes támogatója a női egyenjogúságnak, így több dalnál – köztük a Right Through You és a Can’t Not alatt is – figyelemfelkeltő információk és vizuális utalások bukkantak fel.
Az énekesnő sikerrel váltott az energikusabb és a lágyabb dalok között, arcán végig a zene és a koncertezés extázisának mosolya ült. Hangja végig lemezminőségben szólt, rég voltam ilyen jól hangosított koncerten. Alanis több alkalommal ragadta meg szájharmonikáját és gitárját, bár csillogó hangszere inkább emlékeztetett a vasárnapi Jennifer Lopez koncert egyik csillámos szettjére mint egy zeneszerszámra. Az Everything, majd a Smiling alatt kezét morzsolgatva énekelte ki lelkét a közönségnek, majd az intstrumentális szóló közben energikus pörgésbe kezdett és teátrálisan a földre rogyva fejezte be a dalt.
Rövidebb rendezkedést követően egy akusztikus blokk következett: a Rest alatt visszatért a kezdő teliholdas kép a háttérben, majd a Mary Jane dallamai közben kék fénybe borult a színpad, és egy üveggömbbe zárt női alak lebegett a vízen. Az énekesnő nem szószátyár előadásáról híres, de azért több alkalommal elengedett egy magyar köszönömöt. Köztudott, hogy édesanyja magyar származású, 1956-ban hagyta el Magyarországot családjával. Tiszteletére adta elő a turnén elsőként a Heart Of House-t, majd az ikonikus Ironic előtt a deszkákra hívta édesanyját, nagynénjét, férjét és két gyermekét, hogy közösen adják elő a dal elejét. A meghitt pillanatok többször köszöntek vissza, a későbbiekben az „it’s meeting the man of my dreams, and then meeting his beautiful wife” sort is átköltötte csodálatos férjére utalva.
A ráadás a lágy zongoraszóval kezdődő, majd instrumentális őrületbe torkolló Uninviteddel indult, ahol Morissette minden maradék energiáját beleadta a hajrázásba. Ezt követte, a rongyosra játszott, ám továbbra is érzelmeket kiváltó Thank U. A közönség extázisát az sem vetett gátat, hogy az énekesnő mikrofonja egy pillanatra elszállt, kiabálva fejezték be helyette a sort. A kivetítőn kisvideó árnyalta a már amúgy is nosztalgikus pillanatokat: közösségi médiás posztok bukkantak fel, ahol rajongók osztották meg, miért hálásak az életben, illetve, hogy mit adott nekik Alanis zenéje. Egy pillanatra mindenki visszarepülhetett a ’90-es évekbeli gyerekszobájába, ahol üvöltött a kazettás magnó és poszterek borították a falakat. Hazafelé mindenesetre még sokan dudorászták, hogy „thank you India”.
A koncerten elhangzott dalok:
Intro (videomontázs)
Hand In My Pocket
Right Through You
Reasons I Drink
A Man
Hands Clean
Can’t Not
Lens
Sorry To Myself
Head Over Feet
Everything
You Learn
Would Not Come
Smiling
I Remain
Rest (akusztikus)
Mary Jane (akusztikus)
Heart Of the House (akusztikus)
Ironic
Are You Still Mad
All I Really Want
Sympathetic Character
You Oughta Know
Ráadás:
Uninvited
Thank U
Szöveg: Farkas-Hajdú Eszter
Mobilos fotó: Kult FM