A Semmelweis és az Elfogy a levegő című magyar filmek is díjakat nyertek a szicíliai Cataniában megrendezett KinEst Fest fesztiválon – közölte az MTI-vel a Nemzeti Filmintézet (NFI) szerdán. A közleményben azt írták, Koltai Lajos „az anyák megmentőjéről” szóló alkotása a kutatói zsűri különdíját, Moldovai Katalin megtörtént eseményeket feldolgozó drámája pedig a zsűri díját és a közönségdíjat is elnyerte a közép-európai alkotásokat felvonultató fesztiválon.

A tájékoztatásban emlékeztettek, hogy a Semmelweis az elmúlt évek egyik legnagyobb magyar filmsikere volt a hazai mozikban. A Koltai Lajos rendezésben, Vecsei H. Miklós és Nagy Katica főszereplésével készült alkotás felemelő drámaként mutatja be Semmelweis Ignác orvos életének azt az időszakát, amikor elszántan küzdött, hogy megtalálja a bécsi szülészeti klinikán az édesanyákat tizedelő ismeretlen kór okát – írták a közleményben. Felidézték, hogy a Semmelweis korábban a Torontói EU Filmfesztiválon elnyerte a legjobb film díját.

Mint írták, újabb nemzetközi sikerben részesült az Elfogy a levegő is, amelyet a KinEst Fest zsűrije és közönsége is díjjal ismert el. Moldovai Katalin első mozifilmes rendezése a nagy presztízsű torontói fesztiválon mutatkozott be 2023 őszén, majd sikerrel szerepelt Varsóban, a franciaországi Arras-ban és Mons-ban, Thessalonikiben, Belgrádban, a Mannheim-Heidelberg fesztiválon, Triesztben, Lagówban, Kassán és legutóbb Prágában is.

A KinEst Fest a közép-európai filmgyártás kiemelkedő filmjeit vonultatja fel az Universitá di Cataniával együttműködésben. A retrospektív vetítéseket, filmes workshopokat és előadásokat is kínáló esemény versenyprogramját a nézők szavazatai, illetve a szakmai zsűri döntése alapján válogatják össze.

A Semmelweis a NFI támogatásával, a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készült. Producere Lajos Tamás és Vida Joe, operatőre Nagy András, a forgatókönyvet pedig Maruszki Balázs írta. A film dramaturgja Goda Kriszta, látványtervezője Pater Sparrow, jelmeztervezője Szakács Györgyi, vágója Kovács Zoltán volt.

Az Elfogy a levegő az NFI Inkubátor Programjának támogatásával, a Magma Cinema, a Spot Film, a Salamandra Film és a Digital Fiction Studios gyártásában valósult meg. Főszereplői Krasznahorkai Ágnes, Skovrán Tünde, Sándor Soma, Dimény Áron, Bölönyi Zsolt és Lőrinc Ágnes.

Mindkét film megtekinthető az NFI videotárában, a FILMIO-n – olvasható a közleményben.