A magyar kézműipar nemzeti érték, erre építve támogatja az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a tagságát képező mintegy 200 ipartestületet – hangsúlyozta Németh László, az IPOSZ elnöke csütörtökön az országos elnökségi ülés keretében tartott Magyar Kézművesség Napja ünnepségen, Budapesten.

Az IPOSZ elnöke kiemelte, hogy a magyar kézműipari vállalkozások jelentős szerepet töltenek be a gazdaságban, és a foglalkoztatásban, kényelmesebbé teszik a lakosság életét. Az ünnepségen Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatója elmondta, hogy az intézet elsők között kötött együttműködési megállapodást az IPOSZ-szal. A főigazgató hangsúlyozta, hogy a kultúrát be kívánják építeni a gazdaságfejlesztési folyamatba, és ebben a törekvésükben, valamint a népi kézművességre építve a helyi ipartestületek kapcsolódási pontot jelenthetnek. Arra bíztatta a kézműiparosokat, hogy aktívan vegyenek részt a különböző szintű hungaricum értéktárak kialakításában, és legyenek tagjai a Hungaricum Klubnak. Závogyán Magdolna kitért arra, közösen kezdeményezik, hogy a közpénzből gazdálkodók reprezentációra fordítható kiadásaikból csak minősített magyar kézműves terméket vásárolhassanak, az együttműködés keretében az IPOSZ külön standon vesz részt a hagyományteremtő szándékkal szervezett Magyar Értékek 2013 rendezvényen szeptember 14-én, Budapesten. Az ünnepségen kitüntetéseket adtak át. ( MTI )