A legendás rockbanda visszatér egy új albummal és egy világkörüli turnéval: 2022 februárjában a Scorpions megjelenteti 19. stúdióalbumát Rock Believer címmel, majd útnak indul. A járvány alatt a zenekar visszavonult szülővárosuk, Hannover stúdiójába, és új dalokon kezdett dolgozni. Klaus Meine szerint ezek a nóták azért olyan pörgősek és erőtől duzzadók, mint a 80 -as évekbeli albumaik, mert „úgy vettük fel a lemezt, mint egy banda egy koncerten, ugyanabban a szobában ülve, pont mint a 80-as években.”
2022 nem csak ezért lesz különleges a zenekar számára: 50 évvel korábban, 1972. január 22-én jelent meg bemutatkozó albumuk, és kezdődött meg nemzetközi karrierjük.
A Scorpions Rock Believer elnevezésű világkörüli turnéját Las Vegasban kezdi, ahol a csapat a Planet Hollywood Hotelben fog fellépni március 26. és április 16. között. Ezt követően átkelnek az Atlanti-óceánon, és elindulnak Európában, ahol kilenc országban játszanak, és végül hat németországi koncerttel zárnak. „Annyi energiánk volt az album rögzítésénél, és annyira jól szórakoztunk, hogy alig várjuk már, végre újra élőben játszhassunk” – mondja Matthias Jabs és Klaus Meine: „Soha nem volt még ilyen hosszú turnészünetünk, mint a járvány idején. Ez természetesen megnövelte az étvágyunkat, így most már alig várjuk, hogy visszatérhessünk a turnéra.”
A legendás csapat visszatér Magyarországra is, 2022. május 30-án adnak koncertet a Budapest Arénában.
A Scorpions Németország első számú bandája és az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb európai rockzenekara. A mai napig több mint 120 millió lemezt adott el, több mint 5000 koncertet játszott a zenekar, számtalan díjat nyert, csillagot kapott a hollywoodi Rock Hírességek sétányán, és olyan időtlen klasszikusokat készített, mint a Rock You Like A Hurricane, a Still Loving You és a Wind Of Change.
A budapesti koncertre jegyek október 1-jén 10 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül. Az exkluzív elővásárlási lehetőség a hivatalos rajongói klub és a Live Nation tagok számára szeptember 30-án 10 órától él.