1983-as alakulása óta a jazz, a pop, a soul, a funk és a bossa nova stílusjegyeit egyedi módon ötvöző Matt Bianco formáció már közel négy évtizede töretlen pályafutást tudhat magáénak. Az alapító felállás, vagyis az énekes Mark Reilly, a billentyűs Danny White és a basszusgitáros Kito Poncioni egy akkor még ismeretlen lengyel énekesnővel, Basia Trzetrzelewskával kiegészülve vette fel első albumukat.
Erre egyből olyan világslágereket hoztak össze, mint a Whose Side Are You On, a Half A Minute vagy a Get Out Of Your Lazy Bed. A következő sikeres korszak Mark Fisher belépésével kezdődött, és többek között a Yeh Yeh, a Don’t Blame It On That Girl, a Wap-Bam-Boogie vagy a Good Times listás dalokban csúcsosodott ki.
A többszöri helycserés támadás okán állandóan változó felállású brit zenekar ma már Mark Reilly egyszemélyes projektjeként működik. Nemrég megjelent The Essential Matt Bianco: Re-Imagined, Re-Loved című legújabb albuma és július 9-én a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban tartandó koncertje kapcsán kaptuk e-mail végre a frontembert, aki választékos öltözködést tekintve mindig úgy néz ki, mintha épp a skatulyából húzták volna elő.
– Kedves Márk! Először is köszönjük, a lehetőséget az interjúra, és örülünk, hogy ismét Magyarországon adtok koncertet! A Covid után milyen volt számodra az újrakezdés, milyen volt ismét a színpadon állni?
Mark Reilly: – Nagyon jó volt újra a színpadon állni, bár rengeteg teszten és koronavírus-ellenőrzésen kellett átjutni a repülőtereken, és nem mindenhol volt a közönségnek önbizalma, hogy ismét bemenjen a zsúfolt koncerttermekbe. Mostanra azonban nagyjából minden visszatért a normális kerékvágásba.
– Ha jól tudom, „Bronze” volt a zenekar neve az indulásotokkor. Miért nem Gold? Nem voltatok biztosak a sikerben?
M.R.: – Danny White és a Basia együttesének volt Bronze a neve, én pedig a Blue Rondo A La Turk nevű bandában zenéltem, mielőtt megalakítottuk a Matt Biancót.
– A Matt Bianco neve a mai napig egyet jelentett a stílussal mind a zenében, mind pedig az öltözködésben. Honnét vettétek az ihletet mindehhez?
M.R.: – Az ’50-es és ’60-as évek kémfilmjei inspiráltak bennünket.
– Rengeteg a ’80-as években indult zenekar feloszlott már, de a Matt Bianco még 40 év után is sikeresen működik. Mit gondolsz, mi ennek a titka?
M.R.: – Még mindig szeretek zenét alkotni, és igyekszem különböző zenészekkel együttműködni, hogy új ötleteket vigyek a dalokba.
– Szeretsz turnézni? Hol jobb inkább fellépni? Egy stadionban vagy egy kis klubban?
M.R.: – Mindkettőt egyformán kedvelem.
– 2015-ös budapesti fellépésetek előtt Mark Fisherrel sikerült beszélgetnünk telefonon, akit egy nagyon kedves embernek ismertünk akkor meg. Ő volt talán a legfontosabb alkotótársad, így bizonyára mélyen érintett az elvesztése.
M.R.: – Szomorú veszteség volt Mark halála a családjának és természetesen nekem is. Bár nem feledem őt, de az élet megy tovább, és izgatott vagyok, hogy új együttműködéseken dolgozhatok.
– Kik a zenekar tagjai most?
M.R.: – Sebastiaan De Krom – dob, Geoff Gascoyne – basszusgitár, Rob Barron – zongora és Rhodes, Dave O’ Higgins – szaxofon, Martin Shaw – trombita és szárnykürt, Betty Black – ének. Mindannyian a brit jazz-színtér jól ismert zenészei.
– Szolnokon a The Essential Matt Bianco: Re-Imagined, Re-Loved című új LP-teket mutatjátok be a közönségnek. Mit kell tudni erről a lemezről?
M.R.: – Ez egy 30 számos dupla CD, amely tartalmazza az összes kedvenc Matt Bianco dalomat.
– Miért dolgoztátok fel a régi slágereket és most hogyan hangszereltétek őket újra?
M.R.: – Mivel olyan régóta játszom már ezeket a dalokat, így szerettem volna hogy a jelenkor Matt Bianco-ját képviseljék az új változatok.
– Sokan úgy tartják, hogy zenét legjobb vinyl lemezről hallgatni. Kiadjátok-e fekete lemezen is az anyagot? Te milyen formátumban hallgatsz zenét: a régi módon, vagy streamelve?
M.R.: – Szeretek vinyl lemezekről zenét játszani, mert úgy gondolom, hogy ilyenkor jobban összpontosít az ember arra, amit hall, szemben a véletlen lejátszási listájú streamingeléssel. A Gravity volt egyébként az utolsó album, amit vinylen kiadtam.
– Számíthat valami extra meglepetésre a szolnoki koncerten a közönség?
M.R.: – Főként slágerekre és néhány meglepetés dalra is.
– Szolnokon egy repülőmúzeumban lesz a koncert, így adódik a kérdés, te hogy állsz a repüléssel?
M.R.: – A repülés a turnézás elengedhetetlen része, de mindezt néha kicsit unalmasnak találom. Sokkal jobban izgat az úti cél gondolata, ahová megyek.
– Köszönjük az interjút, és sok sikert a koncerthez!
M.R.: – Köszönöm szépen!!!
szöveg: Majsa Tibor