Három évig kellett kibírnunk új Michael Bublé megjelenés nélkül, de a várakozásnak végre vége. Debütált az énekes legújabb, „Nobody But Me” című dala, október végén pedig további 9 Bublé-produkcióval gazdagodhat a polcunk és a lelkünk.
Három magányos, hosszú év előzte meg a többszörös Grammy-díjas énekes kilencedik lemezét, amely három új szerzeményt és számos klasszikus dal feldolgozását szedte csokorba. A „Nobody But Me” olyan slágereket szólaltat meg, mint az eredetileg Nina Simone „My Baby Just Cares For Me” című száma, amely később Frank Sinatra feldolgozásában vált világhírűvé, a Billie Holiday és az Ella Fitzgerald által is énekelt „The Very Thought of You”-t, emellett az Igazából Szerelem zárójelenetéből jól ismert „God Only Knows”-t. Michael biztosra ment az album írásánál: a sztárdalokat sztárfellépőkkel erősítette, többek között Meghan Trainor és Black Thought, a The Roots egyik tagja is hozzájárult a lemezhez.
A „Nobody But Me” kifejezetten emlékezetes mű lett Michael számára: „Nem hiszem, hogy bármelyik albumom készítését ennyire élveztem volna. Az új számokra különösen büszke vagyok, és az, hogy a lemez munkálataiban producerként is részt vehettem, sokat jelentett.”
Az új szerzemények közül az első, címadó szám a mai napon debütált: a „Nobody But Me” a szerelem önző, kisajátító érzését dolgozza fel a már megszokott cserfes, hangulatos Bublé-stílusban.
Októberben az új dal mellett további 9 szám várja a hallgatókat, azonban akik addig is közelebb éreznék magukhoz az énekest, augusztus végétől megtehetik: Michael ugyanis egy női parfümöt dob a piacra.