Ígéretemhez hűen, következzen hát székesfehérvári kirándulásunk utolsó, szombati napjának beszámolója a 25 éves FEZEN-ről. Ezúttal is sikerült több kiváló produkcióba beletekintenünk: ott voltunk a Nighwish és a Scooter koncertjén, de belelestünk több hazai előadó bulijába is, ilyen például a Don Gatto, a Brains vagy a Strong Deformity.
Ezúttal a megszokottól eltérve, első állomásunk a Fezen Klub Csarnokba vezetett, ahol már javában szántotta a deszkákat a szekszárdi Don Gatto. A hardcore punk zenét toló srácok ugyan az utóbbi időben kaptak hideget-meleget, azonban ez nem látszódott a csarnokban.
Első blikkre sikerült egy laza teltházat kreálniuk a korai kezdés ellenére. Biztos közrejátszott az is, hogy a hasonló stílusban mozgó amerikai Cro-Mags hirtelen betegségre hivatkozva visszamondta az aznapra tervezett fellépését, így a búslakodó HC közönségnek le kellett valahogy vezetnie a feszkót. Ettől függetlenül a fiúk helyt álltak és sikerült kimozgatni a népből a felgyülemlett energiákat.
Megpihenve a szomszédos szabadtéri Captain Morgan színpadnál, a Fiúk zenekar számomra kellemes, lágy funky muzsikája fogadott minket, de gyors hidratálás után, nehogy úgy járjunk, mint a Cro-Mags dobosa – Garry „G-Man” Sullivan folyadékhiány miatt lett rosszul – a szerk. –, folytatnunk kellett utunkat.
A Fehérvár Színpadhoz menet ismét megvizslattuk, maradtak-e még a záró napon olyan lelkes fesztiválozók, akik nem csak koncerteken dolgoztatnák meg fáradt izmaikat, de már csak az önkéntes fiatalokat láttuk élni a lehetőséggel, akik némi kosárlabdázással, hokival, vagy éppen a magyar találmánynak számító Teqball-al múlatták az időt. Cserébe a trükkösen sörivós és rekeszeket magunk alá pakolós játékok még mindig vonzóak maradtak a kihívásra vágyóknak.
Következő állomásunkhoz érve a Brainst vettük egy picit szemügyre. A banda ezúttal is hozta a fesztiválos rutinját, megtáncoltatva ezzel nem csak az elektronikus, drum n’ bass zenét kedvelőket. Számomra azért volt érdekes ez a koncert, mert kíváncsi voltam, hogy az eddigi napok tapasztalata alapján, ezt a műfajt is jól lehozza-e hangban a helyszín, de most se lehetett panaszra okom.
Innentől felpörögtek az események, mivel több olyan program volt még hátra, amik egymással átfedésben voltak, de azért igyekeztünk kihozni a legtöbbet a helyzetből. Illetve bele kellett számolnunk a vendéglátó egységeknél felgyülemlett sorokat is, tekintve, hogy a fesztiválon tartózkodók létszáma erre a napra csúcsosodott ki.
A Harman Nagyszínpadon épphogy bekezdett a Road, de pár szám után ment is a rohanás a szomszédos Port.hu Sátorhoz Bëlga koncertre. Mondani se kell, a Road üzembiztosan tolta a tőle elvárt produktumot, a nagyérdeműnek se kellett más (Nem kell más ha-ha). Igaz volt ez a Belgára is, akik szintén gerincét képezik a magyar zenei rendezvényeknek, becsülettel meg is telt a sátor. Le a kalappal mindenki előtt, aki ott volt, hiába enyhült az időjárás, finoman szólva is dög meleg uralkodott a ponyva alatt. Az utánuk következő Ganxsta Zolee és a Kartelre így se fértünk be.
Elérkeztünk viszont a nap első és a fesztivál ideje alatt az egyetlen nemzetközi fellépőjéhez, akik a Hartmanon muzsikáltak. Színpadon az idei FEZEN legnagyobb húzóneve, a finn Nightwish.
Az immár 26 éve működő zenekar egycsapással lopta be magát a fémzenét kedvelők szívébe a 90-es évek végén. A banda több tagcserén esett át az évek során, de kezdeti sikereikhez nélkülözhetetlen volt Tarja Turunen énekesnő, kinek operába illő hangja visszavonhatatlanul meghatározta a női frontemberekkel rendelkező metál csapatok hangzását. Távozása után egy ideig Anette Olzon töltötte be posztját. Különválásukat követően úgy néz ki, vokalista fronton révbe ért a formáció, hiszen az őt követő Floor Jansen lassan tizedik éve viszi ezt a nemes pozíciót. Kiemelkedő karizmájával, erőteljes hangjával most is sikerült levennie lábáról a Harman Nagyszínpad előtt megtelt placcot, nem is beszélve a látványról, amit a hangverseny alatt nyújtottak. Hiányérzetre csak egy dolog adhatott okot, az pedig Marko Hietala énekes/basszusgitáros jelenléte. Nekem a hangja és basszusjátéka nélkül picit üres lett a muzsika, de ez a szép a zenében, hogy szubjektív. Ettől függetlenül a hallottak alapján Ms. Jansen profi módon megoldja az ő részeit is.
A már említett átfedések miatt ideje előtt távozásra kényszerültünk Nightwishékről, mivel szerettünk volna belenézni a tavaly újra aktívvá vált szombathelyi Strong Deformity fellépésébe. Az idén, 20 év után új albummal jelentkező Deformity koncertjére érve sajnos érezhető volt a közönség megosztottsága, cserébe a kezdeti „nehézségek” után javult a helyzet. Pedig a társaság tartogatott meglepetéseket. Nem csak plusz gitárossal, de egy vokalista hölgyeménnyel is kiegészültek, a Nova Prospect-es Besnyő Gabi személyében.
Keserédesen, de innen is idő előtt leléptünk, lassan kezdett ugyanis a Scooter. Itt visszakanyarodnék az előző beszámolóimban is említett színpadok közti zenekari felosztására. Eddig a szervezőség prekoncepciója jónak bizonyult, de jelen esetben szerintem hibáztak. Az átfedések együtt járnak a többhelyszínes eseményekkel, viszont egy olyan fellépőnél, mint a Scooter, akik évek óta teltházat csinálnak bármelyik honi rendezvényhelyszínen, hiba volt a kisebb, Fehérvár Nagyszínpadra rakni, Ha úgy nézzük, nem is kicsi, főleg, ha azt vesszük, hogy a kezdésük így is csúszott negyedórát, bőven átkerülhetett volna a Harman Nagyszínpadra. Szerintem, akiket érdekelt, kibírták volna ezt a plusz időt, illetve a Necc Party-ra várók meg főleg. Így meg még a rendezői oldalon lévő étkező rész is megtelt néppel.
No de a Scooter. Idén nyáron már telepakoltak egy Budapest Parkot, azonban az érdeklődés most se volt kisebb. Az H.P. Baxxter által vezetett csapat még a keményebb metál fanokat is ugrálásra bírta, de a legillumináltabb arcoknak se kellett súgógép, hogy együtt üvöltsék a germán elektrolegendákkal a „strófákat”. A pódiumról természetesen az évszakhoz öltözött táncoslányok se hiányoztak, feldobva ezzel a színpadképet, slágerekben most se szenvedtünk hiányt. Van egyáltalán a Scooter-nek olyan száma, ami nem sláger?
Elérkeztünk hát három napos túránk zártához, és akkor jöjjön az összegzés és a „feketeleves” is, amit direkt a végére hagytam. Azt gondolom, hogy egy immár 25 éve zajló fesztiválnál, egy picit több energiát vagy pénzt fordíthattak volna a tereprendezésre. A két nagyszínpad közti területen például több helyen olyan kövek, betontömbök foglaltak helyet, amik még fényes nappal, tök józanul is okozhattak volna munkát a mentős kollégáknak, nemhogy sötétben, részegen. Apróságnak tűnik, de igenis fontos. Szerintem senki se akar leszakadt körömmel, vagy akár csúnyább sérüléssel fesztiválozni, hát még ha rosszabb esetben nem tudja folytatni azt. Itt van még környezettudatosság. Mint számos más, akár zárt szórakozóhelyen vagy fesztiválon, támogatnám a repohár intézményének bevezetését, még ha ez az ital árak emelkedésével is jár. Nem leszek álszent, én is szemeteltem már, de jó lenne erre a témára több időt fordítani, akár pluszban egy dedikált stand felállításával is a jövőben, hátha.
Cserébe viszont, hogy ne csak köpködjek, le a kalappal a technikai személyzet és a biztonsági szolgálat előtt (srácoknak a prérire jövőre viszünk napernyőt), akik türelemmel kezelték minden kérdésünket/kérésünket. Végeredményként azt kel, hogy írjam, egy tök kellemes bulit zártunk. Jó zenekarok, csomó ismerős arc, hideg sör, meleg lángos és a kánikulát leszámítva hálás időjárás. A fenti negatívumok ellenére is köszönjük a szervezőknek a lehetőséget és a kitartást, hiszen ahogy nekünk, úgy nekik is nehéz volt az elmúlt két év.
Reméljük jövőre ugyanitt tali és végezetül: Boldog negyedévszázadot FEZEN!
Szöveg, életképek, Bëlga fotók: Hari
Koncertfotók: Máté Évi