Garden of Lights – Alice Csodaországban címmel pénteken multimédia-kiállítás és fényshow nyílt az ELTE 250 éves Füvészkertjében.
A Füvészkertnek novembertől márciusig kevés látogatója van, amely megnehezíti a fenntartását, így a kert igyekszik nyitni az olyan programok felé, amilyen a lengyel Garden of Lights kiállítás is – idézi a szervezők közleménye Orlóci Lászlót, a Füvészkert igazgatóját.
A bemutató installációit meghatározott útvonalakon át lehet megközelíteni, a szervezők ezzel is védik a növény-gyűjteményt a fokozott igénybevétel során, valamint nagy figyelmet fordítanak a kert élővilágának megóvására is.
A kiállításon a látogatók látványos fény és hangjáték kíséretében tehetnek sétát a három hektáros botanikuskertben, ahol az Alice Csodaországban mintegy negyven mesejelenete, és számos mesealakja jelenik meg.
A kiállítás fényvilágáról ötszázezer energiatakarékos LED és több mint húszezer méternyi fényfüzér gondoskodik. A legnagyobb installáció egy több mint ötven méter hosszú fényalagút lesz, amelyet 85 000 led világít meg. Ezen felül száznál is több fa kap fényfüzér dekorációt.
A rendezvény bevételének egy része a Füvészkertért Alapítványt is támogatja, amely a botanikuskert fenntartásához járul hozzá.