A francia poppal való kapcsolatom sokáig kimerült a – leginkább német közvetítéssel – nálunk is slágerré vált ’80-as évekbeli szerzemények (Vanessa Paradis: Joe le taxi, Desirelles: Voyage, voyage, Début de Soirée: Nuit de folie) ismeretében. Mígnem a ’90-es évek második felében Magyarországon is foghatóvá vált a franciák zenei TV-csatornája (MCM), és egyre többször kapcsoltam oda, amikor éppen klipeket nézni támadt kedvem. Így találtam rá Mylène Farmerre, erre a különleges hangú és unikális imidzzsel rendelkező énekesnőre.
Ő akkorra már frankofón körökben jócskán benne volt a szupersztár-státuszban, nálunk azonban csak kevesen ismerték, annak ellenére, hogy Magyarországon forgatta egyik legnagyobb slágeréhez készült klipjét. Következzen most egy múltidéző visszatekintés a Désenchantée-ról, mely később a Pet Shop Boys-os Neil Tennantet is megihlette, majd 2002-ben Kate Ryan közvetítésével az európai dance klubok kedvencévé vált. A francia kult-énekesnő legfontosabb dalához készült klip forgatására pedig egy akkori statiszta emlékszik vissza, aki középiskolásként került bele az események forgatagába.
A kanadai születésű, de Párizs egyik külső kerületében felnőtt Mylène Farmerről – akit akkoriban még Gautiernek hívtak – hamar kiderült, hogy nem az átlag fiatal lányok életére vágyik. A középiskolát félbe hagyva színi kurzusra kezdett járni – Vincent Lindon és Isabelle Nanty társaságában –, itt szerzett tudását egyelőre rövid reklámfilmekben kamatoztatta. A művésznevét egy tragikus sorsú hollywoodi sztártól – Frances Farmer – kölcsönző Mylène a ’80-as évek elején találkozott a hozzá hasonlóan művészi ambíciókkal teli Laurent Boutonnat-val. Kettejük kreatív ereje és tehetsége hamarosan elismert szerzőpárossá tette őket Franciaországban. Mylène Farmer debütáló albumán (Cendres de lune) sikerrel vegyítették a slágeres újhullámos popzenét (Libertine) a kicsit darkos, gótikusba hajló szinti-poppal (Plus grandir), de a húszas évei közepén járó énekesnőt a második nagylemeze (Ainsi soit je…) juttatta a csúcsra, melyből majdnem kétmillió példány fogyott, és ezzel a ’80-as évek legkelendőbb albuma lett Franciaországban.
A kislemezre kimásolt dalok közül a Sans contrefaçon és a Pourvu qu’elles soient douces (Németországban egyszerűen csak Douces) a slágerlisták élére juttatták a vörös hajú, misztikus énekesnőt, aki irodalmi előképeinek, Baudelaire-nek és Poe-nak is emléket állított gyémánt-státuszt élvező albumán.
Ahhoz, hogy Mylène Farmer messze túl tudott nőni francia kortársain, nagyban hozzájárult a Laurent Boutonnat kreálta képi világ, a gyakran Tarkovszkijt idéző, költői, mozifilm-szerű klipek, melyeknek soha nem volt happy endje. Ezekbe, a klipekből ismert szerepekbe bújt Mylène első turnéján, mellyel 1989-ben lépett a világot jelentő deszkákra, hogy aztán meg sem álljon a párizsi Bercy színpadáig, ahol már akkor is csak a legnagyobbaknak jutott hely.
A sikeres turnét követően nagy várakozás előzte meg a művésznő következő albumát (L’autre…), melynek előhírnöke a cikk apropóját is adó Désenchantée című kislemez volt. Bátran állíthatjuk, popdal talán azóta sem robbantott akkorát Franciaországban, mint a „kiábrándult generációt” megszólító Farmer-himnusz. Mert az évtizedek folyamán egyértelműen és egyre inkább azzá vált ez a kislemez. A román filozófust és esszéistát, Ciorant (A kétségbeesés csúcsain) idéző pesszimista szöveghez remek, szintetizátor-alapú zenét szerzett Boutonnat, mely egyfajta emelkedett forradalmi hangulatot kölcsönöz a számnak. Ezt a forradalmi hangulatot adja vissza a Désenchantée-hoz készült klip, mely Magyarországon (Budapesten és Apajpusztán) forgott 1991 februárjában. A számos statisztát is felvonultató, nagy ívű kisfilm egyszerre idézte vászonra – azaz képernyőre – a Nyomorultak Gavroche-át, Dickens Twist Olivérjét, valamint Delacroix-t (A Szabadság vezeti a népet).
A filmben szereplő ferencvárosi gyárépület, mely egy munkatábor kulisszáit adta, már régen nem áll Budapesten, de ahogy a klip egyik magyar gyártásvezetője elmesélte nekem, számos produkciónak biztosított egy időben hátteret. A külső helyszínek között szerepelt még a hóval borított magyar puszta, mely a rendező (Boutonnat) szándéka szerint egy költői képpel zárta a videót. Mylène Farmer mellett pedig számos kis és nagy gyerek gondoskodott a táborlázadás, és a forradalmi forgatag hitelessé tételéről. Közülük egy (László Zsolt, akit Depeche Mode rajongói körökből ismerek) így emlékezett vissza erre a 30 évvel ezelőtti forgatásra:
„Emlékeim szerint valamikor ősszel volt egy casting, ahol jó sok gyereket megnéztek. Szerintem azokat válogatták ki (ismerve a klipet, ez egyáltalán nem meglepő), akik – fogalmazzunk így – ’szerencsétlenül’ néztek ki. Nagy Depeche Mode rajongóként épp akkor vágattam le kopaszra hajamat, szerintem én végül ezért kerültem be a statiszták közé, az egyik osztálytársammal együtt. Emlékeim szerint egy hétig tartott a forgatás, tél volt és hideg. Kaptunk valami papírt a minisztériumból, amit ha bevittünk a suliba, egy hétig nem kellett bejárnunk. Ez az igazolás nagyon nagy királyság volt! Maga a forgatás tök jó volt, egy gyár területén voltunk (az egykori Máriássy utcai konzervgyár Budapesten – a szerk.), és egy hangárban ültünk, aztán néha hívtak 1, 2, 5, 10, 50 gyereket, a jelenettől függően.
Egész nap zajlott a forgatás, reggeltől estig, és tök jó szendvicseket, cappuccinót és forró csokit kaptunk, szóval egy csóró tinédzserként ez maga volt a Kánaán. Azt hiszem, annyi pénzt kerestem, hogy megvehettem belőle életem első walkmanjét, amin persze Depeche Mode szólt.
Magát Mylène Farmert nem ismertem előtte, csak később kezdtem el egy-két számát megismerni, többek között ezt a klipet is, és szép lassan megkedveltem. A forgatásról is úgy emlékszem rá, hogy egy rövid vörös hajú lány, aki egyébként kifejezetten a zsánerem.
A forgatáson néha autókat kellett szétverni, és ez nagyon élvezetes volt gyerekként. Egy égő ház mellett is kellett szaladgálni, úgy rémlik. Illetve, az utolsó, futós jelenetet rengetegszer fel kellett venni egy külső helyszínen (Apajpusztán – a szerk.), eléggé hideg is volt, és túlöltözve sem voltunk a szakadt ruhákban. Poénból sokszor lehagytuk Mylène-t, aztán mondták nekünk, hogy ez így nem lesz jó, mert akkor sosem megyünk haza. Szóval én egy nagyon jó emlékként őrzöm magamban ezt a forgatást.”
Az MF Confidential csapata mintha csak megérezte volna, hogy érkezik ez a visszaemlékezés, mivel a napokban újították fel a Francois Hanss által Magyarországon forgatott dokumentumfilmet, mely a kulisszák mögé vezeti a nézőt. Az egykori gyerekstatiszta, akit 76-os sorszámmal tüntettek fel a szereplő-listán, László Zsolt is megtalálta magát ezen a kisfilmen (lásd a mellékelt screenshotok, sapkában és mellényben látható).
A Désenchantée mellett még egy Mylène Farmer klip helyszínéül szolgált Budapest 1991 februárjában. Ez a Regrets című ballada, melyben Jean-Louis Murat volt az énekesnő partnere. A duetthez készült klip Magyarország egyik legkülönlegesebb sírkertjében, a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben került rögzítésre, és fekete-fehérben mutatta a két énekest. A kislemez 1991 nyarán került Franciaországban a boltokba.
A francia stábot egyébként részben a Cyrano, Jean Paul Rappeneau világhírű filmje – Depardieu-vel a címszerepben –, annak hírneve csábította Magyarországra, melynek több jelenetét is nálunk forgatták, másrészt pedig Laurent Boutonnat régóta tervezett nagyjátékfilmjéhez, a Giorginóhoz kerestek lehetséges helyszínt. Ez a nehezen emészthető, roppant sötét tónusú melodráma végül Szlovákiában került leforgatásra. A fizikumot és lelket egyaránt megviselő filmezés a Farmer-Boutonnat páros közti addig tökéletes kémiai egyensúly megbomlásához vezetett 1994-ben.
A sikertörténet azonban mégsem ért véget, bizonyítja ezt Mylène Farmer azóta megjelent 8 stúdióalbuma. Ezek közül ugyan már nem mindegyiken volt Laurent Boutonnat a szerzőtársa, és a kamera mögé is egyre ritkábban állt az egykori kliprendező, de Mylène Farmer több évtizede kivívott vezető pozíciója továbbra is megingathatatlannak tűnik a francia pop-piacon.
A Désenchantée pedig megjelenése óta kihagyhatatlan, katartikus momentuma a művésznő koncertjeinek. Ezekben a mágikus pillanatokban a cikk szerzőjének is többször volt már része. És ami a dal hatását illeti, az Electronic (Bernard Sumner, Johnny Marr és Neil Tennant supergroupja) Disappointed című slágerének születését annak is köszönhetjük, hogy a Pet Shop Boys énekese 1991-es turnéjuk idején felfedezte magának Mylène Farmert, és megvette annak L’autre… című albumát. Egy évre rá pedig megérkezett a főhajtás a Disappointeddel, melynek refrénje így szól: „…Disenchanted, once more, Disillusioned, encore…”
A fiatalabb generáció és a francia nyelvterületen túli Európa 2002-ben ismerhette meg Mylène Farmer nevét, és a Désenchantée-t. A belga Eurodance-énekesnő, Kate Ryan ugyanis készített egy feldolgozást a dalhoz, ami Németországban, Ausztriában, Magyarországon és Norvégiában is a listák élére kúszott. A “kiábrándultak” himnusza azóta számos feldolgozást megért már, a francia tehetségkutatók jelöltjei is többször elénekelték, a legkülönfélébb megközelítésben, az eredeti azonban a mai napig a Mylène Farmer-verzió. A dicsőség az övé – meg persze Laurent Boutonnat-é.
A Mylène Farmer életmű felfedezésére vagy éppen nosztalgiázásra remek alkalmat nyújt a 2020. év végén megjelent Histoires de című kompiláció, mely 52 dalon keresztül mutatja be az énekesnő eddigi karrierjét.
A cikkhez mellékelt archív másolatok a Désenchantée magyarországi klipforgatásának jegyzőkönyvéből származnak, mely a cikk szerzőjének gyűjteményét gazdagítja. Köszönöm Zsoltnak a visszaemlékezést!
Janurik János