Kevés vagányabb pop/rockénekesnő volt a kilencvenes évek közepén Shirley Mansonnál, amikor a Garbage 1995 nyarán berobbant önmagáról elnevezett debütáló albumával. A lemezről kimásolt öt kislemezből négy azonnali siker és máig ikonikus dal lett: az Only Happy When It Rains, a Queer, a Stupid Girl és a Milk. A nemrég leköszönt MTV saját zenei díjátadóján, 1996-ban a Garbage kapta a Best Breakthrough Act elismerést, és a mai napig élénken él bennem a Milk triphopos balladájának előadása, valamint a díjátadás pillanata, amelyet Shirley Manson legendásan cool módon abszolvált.
Engem kilóra megvett a Garbage – ebben az is szerepet játszott, hogy a Depeche Mode kvartettként utolsó kislemezét, az In Your Roomot Butch Vig formálta át a saját ízlésére. A radikálisan eltérő Zephyr Mix az albumverziót új hangszerekkel és hangszereléssel gondolta újra, Duke Erikson jellegzetes gitárjátékával megfűszerezve – amely nem mellesleg erősen emlékeztet a Garbage Queerjének gitárbetétjére. A kölcsönkenyér visszajár alapon Martin Gore pedig ehhez a Garbage kislemezhez készített remixet 1995-ben.
A Pitchfork az 1990-es évek 150 legjobb albuma közé is beválogatta a debütáló lemezt, amelyet 1998-ban követett a Version 2.0. Shirley Manson ezt úgy jellemezte: „közvetlenebb és személyesebb, mint az első”. A Push It és az I Think I’m Paranoid nemcsak nálam arattak sikert, hanem a kritikusoknál és a slágerlistákon is. Ezt követte a James Bond-dal, amely – attól függetlenül, hogy sosem voltam különösebben Bond- vagy filmzenerajongó – ma is garantált libabőr.
David Arnold, a dal szerzője mesélte, hogy még soha nem hallott senkit „sikoltozni a telefonban”, amikor felhívta Shirley Mansont a felkéréssel. A skót énekesnő reakciója legalább annyira emlékezetes, mint maga a dal. „Semmi sem tesz egy zenekart igazán halhatatlanná, mint egy Bond-film zenéje” – írta akkoriban egy zenei magazin, és talán az is igaz, hogy egy ilyen siker után mindent ehhez mérnek, amit a zenekar később csinál.
A poszt-Bond érában a Garbage 2001-ben kiadta a Beautiful Garbage albumot, majd a Bleed Like Me turnéja után kimerültségre hivatkozva szünetet tartott. Shirley Manson színészkedett és szólókarriert épített, a zenekar pedig 2010-ben állt újra össze. Azóta több album is megjelent, köztük a Let All That We Imagine Be The Light (2025). Bár ma már nem ők folynak a csapból, a Garbage következetesen bizonyítja, hogy a Bond-dalon túl is releváns és életképes formáció.
Számomra már a kilencvenes évek végén sem a Spice Girls jelentette a girl powert, hanem Shirley Manson. Ma pedig talán még jobban tisztelem politikai kiállásai miatt is. A Garbage koncertjei egy ideje egyértelműen politikai állásfoglalások – az óceán mindkét oldalán.
Shirley Manson jelenleg Los Angelesben él, és onnan figyeli aggodalommal a klímaválságot és más globális kríziseket. Tavaly így nyilatkozott a Rolling Stone magazinnak: „A kormány még mindig tagadja, hogy ez egyáltalán létezik – holott a történelem már rég megtanított minket az ellenkezőjére. Ez rendkívül frusztráló mindenkinek, aki olvas, tájékozódik, és aki évtizedekkel ezelőtt hallgatott Al Gore-ra. Nekem nincs hatalmam – csak egy vagyok a sok közül, aki jobb jövőt akar mindenkinek.” Majd így folytatta: „A politikai helyzet ijesztő. Nem ismerek senkit, aki ne aggódna. Olyan kormányunk van, amely szisztematikusan megszegi a törvényeket – az Egyesült Államok úgynevezett szent alkotmánya ellen. Olyan, mintha egy diktatúra kialakulását látnánk.” Manson mindezek ellenére nem veszítette el a hitét: „Hiszek a jövőben. Hiszek abban, hogy újragondolhatjuk a társadalmainkat.”
Bár a legújabb albumot felvezető, a lockdown idején írt kislemez címe There’s No Future In Optimism, Shirley elmondása szerint ez egy rendkívül nehéz időszak lenyomata volt, amikor éjszakánként azt kiabálta: haza akarok menni Skóciába – de nem tudott. A dal erről az állapotról szól, mégis radikálisan bizakodó marad, mert hiszi, hogy a túlélésünk múlik rajta.
Ezt a radikális bizakodást hirdeti majd Shirley Manson, valamint zenésztársai – Duke Erikson, Steve Marker és a producer legenda Butch Vig – június 6-án Bécsben, az Arena Open Air színpadán.
Magyarországon a Garbage eddig mindössze egyszer, 2005-ben lépett fel, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. A korabeli beszámolók szerint kivételes hangulatú, spontán, a közönség kívánságait is beépítő koncert volt. Akik akkor ott voltak, tudják, miről beszélünk; akik pedig nem – mint e sorok írója –, azok számára ez most kiváló alkalom a pótlásra.
A világ azóta sokat változott, és Shirley Manson ezen a turnén már aligha bohóckodik: sokkal inkább protestál, és a világszerte erősödő intoleranciáról és erőszakról beszél. De éppen ezért szeretjük őt – és a Garbage-et – pontosan ilyennek.
A Garbage június 8-ai bécsi koncertjére itt vásárolhatók jegyek.
Szöveg: Janurik János
Fotók: Joseph Cultice
