November 1-jéig lehet jelölteket javasolni a hódmezővásárhelyi önkormányzat által alapított Bessenyei Ferenc Művészeti Díjra. Az önkormányzat 2008-ban alapította a művészeti díjat. A kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művészről, a város díszpolgáráról elnevezett – az első három évben városi hatáskörű, majd a magyar nemzet egészére kiterjesztett – elismerést az amatőr és hivatásos színjátszás, a népdal, a magyar nóta, az instrumentális zene, a kórus, a néptánc, a vers- és prózamondás képviselői kaphatják meg – mondta Göbl Vilmos sajtóreferens az MTI-nek.

bessenyei dij hl

Az 500 ezer forintos pénzjutalommal járó elismeréssel a város közgyűlése minden évben egy személyt és egy csoportot tüntet ki az ország és a magyar nemzet művészeti életében nyújtott példamutató tevékenységéért. A díjat olyanok kaphatják, akik a magyar kultúra fejlesztésében és terjesztésében, a magyar nyelv ápolásában, a magyar nemzet és nyelv fennmaradásáért folytatott munkában kimagasló teljesítményt nyújtanak vagy nyújtottak, ily módon Bessenyei Ferenc szellemiségének megfelelően tevékenykedtek, az ő munkáját folytatják. Jelöltet bárki javasolhat 2013. november 1-jéig postai vagy elektronikus levélben. A részleteket a város honlapján, a www.hodmezovasarhely.hucímen ismerhetik meg az érdeklődők. Az elismerést – az oklevelet és a Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakettet – hagyományosan a magyar kultúra napján, január 22-én rendezett ünnepi díszközgyűlésen adják át. Első alkalommal Kónya Krisztina énekművész vehette át az elismerést. 2010-ben Hegedűs Endre zongoraművészt és a Kankalin Néptáncegyüttest, 2011-ben Zoltán Péter klarinétművészt, valamint a Városi Fúvószenekart, 2012-ben Bitskey Tibor színművészt és a Fandante Kamarakórust, tavaly pedig Jordán Tamás színművészt és a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekarát tüntették ki Bessenyei-díjjal. ( MTI )