Pályázati forrásból újítja fel az önkormányzat a tavaly november 30-án kigyulladt és életveszélyessé nyilvánított Bakonyi Tájházat – tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t. Az előzetes számítások szerint a Bakonyi Tájházban több mint hamincmillió forintos kár keletkezett; a pályázati anyagot a napokban készítik el, és jövő héten benyújtják a Belügyminisztériumhoz a vis major kerethez – ismertették. Tájékoztatásuk szerint a felújítás során a keletkezett károkat javítják ki.

Tûz egy veszprémi tájházban, életveszélyessé nyilváníto

A tűz ügyében a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság – amely életveszélyessé nyilvánította az épületet – és a rendőrség is vizsgálódik, mivel a Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeum ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. Limbacher Gábor múzeumigazgató a tűz után az MTI-nek azt mondta: a felújítás után gondoskodni kell az épület fokozott védelméről, akár térfigyelő kamera kihelyezésével, mivel a tájház nemrégiben ismét kigyulladt. A Bakonyi Tájház a Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeum szomszédságában áll, Veszprém központi részén, az Erzsébet liget szélén; az egyik legkorábbi magyar szabadtéri néprajzi kiállítóhely. 1935-ben közadakozásból épült egy öcsi kisnemesi lakóház mintájára. ( MTI )