Szombaton délután tartja idei évadának első bemutatóját a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház: a Pont, pont, vesszőcske című új előadásukra a legkisebbeket várják.

A Pont, pont vesszőcskét a világhírű gyerekszínházi szakember, a németországi Helios Theater művészeti vezetője, Barbara Kölling rendezi. A 35 perces csecsemőszínházi darabban három színész, Tisza Bea, Czupi Dániel és Ruszina Szabolcs csupán agyaggal és faágakkal mesélnek a legkisebbeknek a világ keletkezéséről, a két anyag tulajdonságairól – áll a színház MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. „A tipegőknek még nem olyan fontosak a szavak, mint nekünk, felnőtteknek. Sokkal inkább olvasnak a testbeszédből, a kis mozdulatokból, az őket körülvevő színekből, fényekből, hangokból, tehát az összes érzékük egyaránt fontos, teljesen nyitottak. Ahhoz, hogy megértsük, mivel lehet őket elvarázsolni, ezt kellett szem előtt tartanom” – idézi a közlemény Barbara Köllinget.
A produkció a Small Size európai uniós együttműködés keretében születik, amelyben 2009-től 2014-ig vesz részt a színház. A Small Size projekt támogatja a 0-6 éves korosztály számára készült művészeti alkotások létrehozását, ezzel együtt a kisgyermekek azon jogát, hogy élvezhessék a művészeteket, hogy olyan művészeti folyamatokban vehessenek részt, amelyek elősegítik érzelmi intelligenciájuk és készségeik fejlődését.
A közleményben Novák János igazgatót is idézik, aki elmondta: a projektben 11 ország 11 színháza működik együtt. Időről időre összejöveteleket szerveznek, amelyeken például közösen elemezik az előadások felvételeit, emellett beszámolnak az elvégzett munkáról, annak gazdasági vetületéről és megpróbálnak közös tanulságokat levonni.
Az elmúlt években a Small Size keretében született az Orbán Ottó szövegeire épülő Tekergő és a Marék Veronika meséjét feldolgozó Kippkopp gyerekei is.
Az együttműködés záróprogramján, amit 2014 februárjában Írországban tartanak, a Kolibri Színház a Tekergő, és a Pont, pont, vesszőcske című előadással fog szerepelni. ( MTI )