Kőrös Mimi, alias Saya Noé az egyik legizgalmasabb hazai underground zenész alternatív, melankolikus elektropopjával. Sokszínű előadó, aki egyaránt nagyot szól robbanékony zenekari felállásában, intim egy szál gitáros koncertjén, vagy egy pörgős elektronikus szóló szetten. Az augusztus 24-ei Várkert Bazáros bulija előtt beszélgettünk kulturális hatásokról, nemzetközi karrierről és a jövőben várható meglepetésekről.
Kult FM: – Elsőként oldjuk fel a Saya Noé jelentését. Mit jelent és miért választottad ezt a művésznevet?
Saya Noé: – A saya malájul azt jelenti, én vagyok. Malajziában töltöttem a gyerekkoromat, próbáltam belevonni a névadásba a múltamat, mivel a személyiségem része. A Noé pedig a Noémit, a keresztnevemet takarja. Így lefordítva az egészet malájul, Noé vagyok.
– Malajziai gyermekkorod miben hatott művészetedre?
SN: – Tíz évig éltem ott. Minden egyes pillanat hatott arra, amit most csinálok, akkor is, ha nem tudatosan. A kulturális és a nyelvi hatások, a zenei élmények. Kint nemzetközi iskolába jártam, így a maláj kultúra mellett az ottani, világ minden pontjáról érkező társaim is hatással voltak rám.
– A szüleid szintén zenészek. Ők hogyan inspiráltak? Támogattak, amikor zenélni kezdtél?
SN: – Imádták! Egy zenész családban nincs olyan, hogy nem zenélsz (nevet). Hozzájuk hasonlóan én is klasszikus vonallal, hegedűvel kezdtem 5-6 évig, utána váltottam a könnyebb irányba a gitárral. Elkezdtem verseket írni, és ahogy felvettem a gitárt, indult a zeneszerzés. A szüleim mondjuk nem örültek, amikor letettem a hegedűt, de a zene iránti szeretetemet a mai napig nekik köszönhetem.
– A hegedű azóta sem került elő?
SN: – Néha eljátszom a gondolattal, hogy elő kéne venni, de ez nem így megy. Olyan munka van egy komolyzenei profizmusban, amit ennyi év kihagyással nem lehet pótolni. Ahelyett, hogy én lennék a mindentudó multiinstrumentalista, ha hegedű vagy más vonós hangszer kell a zenémbe, akkor anyukámat, ha mélyebb tartomány, akkor csellista apukámat vonom be.
– A zenédet melankolikus pop noirként írják le. Ez szerinted helytálló?
SN: – Minden évben kitalálunk valami izgalmas nevet, ami lehet a megnevezés, mert tekinthetjük bárminek. Sose ilyen irányból közelítem meg a zenémet. Csak játszom és kísérletezem minél több műfaj bevonásával. Évről évre alakulnak ezek a műfaji megnevezések, ahogy az én zeném is alakul, de talán a pop noir, ami jelenleg leginkább találó.
– Kik jelentenek számodra zenei inspirációt?
SN: – Ez mindig egy trükkös kérdés, mert akiket szeretek hallgatni, gyakran nem hasonlítanak a zenémre, hanem csak éltetnek, fűtenek, amiből elkezdek kísérletezni. Vannak amúgy olyan előadók, mint például MØ, Banks, Lorde, akik tudatosan hatással vannak a zenémre, de a kedvenc előadóim közé még mindig a The Beatles-t, az Empire Of The Sunt, a The Doors-t, Pink Floydot tudom sorolni.
– Az első albumod a Museum Of Sins már a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült el Magyarországon. Erre a korongra került fel a brit Matt Lawrence által kevert Under The River. Vele hogyan kerültél kapcsolatba?
SN: – A HOTS magyar zenei exportiroda minden évben meghirdet egy eseményt, ahol demóval jelentkezhetnek a zenészek mentorálasáért. Az anyagok beküldése után párosítanak egy szakemberrel és kapsz egy stúdiónapot. Mattnek megtetszett a demóm, ugye ő is inkább pop előadókkal dolgozik, és adott egy csomó tippet a dalhoz. Összevissza pakolgattuk a szám részleteit és minden talált egy új helyet, majd a stúdiónapon felénekeltem. Pár hónappal később felkértem, hogy keverje is meg.
– Többnyire angolul énekelsz, és a produkció is simán elmenne külföldinek. Játszottál már a Morcheeba és a Thievery Corporation előtt. Nemzetközi vizek felé nem kacsintgatsz?
SN: – Jó ötlet, lehet, hogy kéne! Ha ismersz külföldi booking agancy-t akkor szólj, nyitott vagyok mindenre (nevet). Abszolút cél a külföld, de ezt lépcsőzetesen próbáljuk felépíteni, mivel ez egy sokkal nehezebb piac, mint a magyar zeneipar. Korábban már volt több külföldi lehetőségem a HOTS révén, showcase fesztiválokon és Szerbiában is játszottunk kétszer. Ezt kell folytatni és nyitott szemmel járni. Emellett a belföldi bázist sem szeretnénk elhanyagolni.
– Többféle felállásban, egyedül és zenekarral is koncertezel. Melyik mit ad neked?
SN: – Nagyon gyorsan meg tudom unni magam, ha monoton módon mindig ugyanazt csinálom. Éltetnek a kihívások, ha újítani tudom magamat. Egy dal is sokféleképpen tud érvényesülni különböző köntösökben. Egyszer lemegyek egy egy szál gitáros estre, majd a zenekarral vagy a kütyüimmel effektelem a hangomat. Ez függ a helyszín adottságától, mennyire igényel robbanékony zenét vagy közvetlen, családias hangulatot.
– Tavaly jelent meg a második nagylemezed a Jupiter, majd júliusban egy négyszámos kislemez, a Venus. Miért pont bolygónevek a címek? Mi a központi üzenet?
SN: – Nem kell sokat belegondolni, nem vagyok asztrológus (nevet). Az egész galaktik-vonal a dalok úsztatós hangulatvilágával indult, olyan volt, mintha a zene egy űrutazásra vitt volna el. Valamelyik dalomban véletlenül bukkant fel a Jupiter, innen jött a cím. Majd pár termékeny hónappal később láttam, hogy nem ért véget ez az éra. Ebből a pár dalból lett a Venus. Ezek a dalok mind a szerelmi viszonyokhoz kapcsolódtak, mindegyik egy kicsit más oldalról közelítette meg azokat.
– Tudatos döntés volt, hogy ezen a korongon újra van magyar nyelvű számod?
SN: – Ez már a második magyar számom, a Jupiteren lévő Home egyik versszaka is magyar. Engem is meglepett, amikor megírtam. Egyre több magyar hatás ér, amióta itthon vagyok, egyre természetesebb, hogy magyar dalszövegek is jönnek maguktól. Ez azonban sosem tudatos döntés, ahogy jön, úgy jön.
– A korábban említett termékeny időszakod a nyáron nem szorult háttérbe?
SN: – Ilyenkor minden háttérbe szorul, ez ilyen. Van egy on season és egy off season időszak, télen befelé fordulunk és írunk, nyáron meg kifelé tekintünk. Most az októberi ötéves születésnapi koncertre készülünk. Előtte lesz még a Várkert Bazáros szóló szett. Ez egy folyamatos kísérletezés, sokkal elektronikusabb lesz, mint a stúdió verzió, hosszabbak az instrumentális részek, illetve egyre többet effektelem a hangomat, bevonok remixeket. Egy percről percre alakuló szett, még én sem tudom, mennyire fog eldurvulni. Lehet, hogy fél év múlva dizsi-dizsi technót nyomok, lehet, hogy visszamegyek az egészen atmoszferikus vonalig (nevet).
– Ellenben az októberi bulin mindenki ott lesz, aki az elmúlt időszakban veled zenélt?
SN: – Remélem! Szép, nosztalgikus este lesz. Színpadon leszek a kedvenc embereimmel és a közönséggel, akik velünk voltak az öt év során. Nagyon családias lesz, és készülünk egy kis extra meglepetéssel is.
Az interjút Farkas-Hajdú Eszter készítette