Rock DJ vagy rockdiszkó?

U2, Oasis, Queen, egy kis Zepp, egy kis Lorde, és persze az elmaradhatatlan I Love Rock ‘n’ Roll. Nem, nem valamelyik belvárosi rockdiszkóban, hanem a Sziget mínusz egyedik napján, Robbie Williams koncerten jártunk.

Különösebb elvárások nélkül indultam neki az estének, bevallom, nem igazán tartottam attól, hogy a pénteki rockpartos Clawfinger buli után jöhetne még valami mostanában, ami azonnali headbangelésre és ugrálásra késztet, de abban azért bíztam valahol, hogy egy igényes popkoncert szemtanúja lehetek. Ez részben meg is valósult, egy színvonalas, jól megkoreografált profi showra tombolhatott az utólag hivatalosan 75 ezresre becsült tömeg. Igen ám, de tartok tőle, hogy bármit, vagy bárkit ilyen lelkesedéssel fogadott volna a nagyérdemű egy hasonló, kétség kívül eltalált, (abszolút jó értelemben vett) hatásvadász felvezetés után, főleg ha a jól beharangozott illető rendelkezik nem egy mindenki által ismert saját rádiós slágerrel, mellette pedig felelevenít még jó párat mások tollából is.

Pedig ha valamit, a kezdést tényleg sikerült eltalálni. Jött az into, majd máris felcsendült a fesztivál reklámjaiban folyamatosan harsogó, valóban remek szerzemény, a Let Me Entertain You. Okos húzásnak tűnt egyből a közepébe csapni ezzel a slágerrel, úgy tűnt, tényleg hatalmas showműsornak nézünk elébe, jöhet a „szórakoztatás”. Másodiknak aztán az általam már kevésbé kedvelt, azonban még abszolút pörgős Rock DJ következett, majd a 3-4. dalra (Monsoon, majd Come Undone) már szépen le is ült az elején sokkal többel kecsegtető buli. Az első feldolgozás részlet ezek után még némi reményre adott okot, még ha nem is a világ legnagyobb partislágere, annál inkább minden idők egyik legszebb szerzeménye az I Still Haven’t Found What I’m Looking For a U2-tól, aminek valljuk be, mindig meg tud örülni az ember, ha szereti azt amúgy is. Ekkor még nem is sejtettem, hogy ez még csak a kezdet…

Tény, hogy nem tanulmányoztam előre a setlistet, vagy azt, hogy mire számíthatunk az estén, de egy tíz lemezes előadótól, aki a fesztivál non plus ultrájaként lett beharangozva, semmiképp sem egy élő zenekaros, nagy költségvetésű rockdiszkót vártam. Az is tény, hogy már szólókarrierjét is egy feldolgozással durrantotta be anno Robbie, s lemezein is szép számban találhatóak eredetileg más által előadott dalok, de a szigetes „jukebox party” már tényleg túlzásnak tűnt.

Ha azt vesszük, a tuti sikert választotta Robbie. Hogyan is lehetne mellélőni olyan örökbecsű dalokkal, mint a We Will Rock You, vagy a Bohemian Rhapsody. És még csak azt sem mondhatni, hogy Freddie forgott volna a sírjában, korrektül el lett játszva minden, még ha az egykori Take That pacsirta nem is hozta azt a szintet a mikrofon mögött, mint a megboldogult legenda, de ilyesmit nem is várt tőle senki. Apropó Take That…érdekes, hogy abból a korszakból egy dal se került elő, bezzeg ha már a „brit fenegyerek” szó annyiszor felmerült az előadó kapcsán, az általában hasonlóképp aposztrofált tagokat számlált Oasis Wonderwall-ja helyet kapott a setlistben. Ahogy a fiatalabb generáció egy kis Lordét (Royals), az idősebbek némi Led Zeppelint (Whole Lotta Love) is kaptak, persze ez utóbbit már csak röviden merték felidézni.

A mélypont a buli közepe felé előadott We Will Rock You/ I Love Rock ‘n’ Roll párosnál érkezett el, nehéz is volt komolyan venni, hogy két ilyen elcsépelt dalt – legyenek akármilyen jók is – hogy vethet be valaki headlinerként 2015-ben. A színpadtól kicsit arrébb el is gondolkodtam, hogy ez vajon még tényleg a koncert-e, vagy beindult valahol az after már. Át is futottam azóta gyorsan pár statisztikát, s amellett, hogy mi tagadás, Robbie bizony láthatóan szereti a feldolgozásokat, a számlistákból az is egyből leesett, hogy bőven lenne azért miből válogatnia az énekesnek, hogy saját, vagy legalább általa ténylegesen átdolgozott dalokkal – ezekből is akadt persze egy pár most  is – szórakoztassa inkább a rajongókat, vannak itt még saját slágerek bőven.

Persze kérdés, mi a cél, hiszen a tömeg láthatóan jól érezte magát, Robbie kétség kívül egy profi előadó jó dalokkal, azonban jó, Queen-t, U2-t és társait játszó előadókba egy-egy falunapon se nehéz belebotlani. Az emberek pedig imádják a slágereket, ez kell nekik. Egy ilyen kaliberű fesztivál kiemelt fellépőjétől viszont csak elvárható, hogy egy minden szempontból eredeti műsorral lépjen azokra a bizonyos deszkákra, főleg, ha tudjuk, hogy adott hozzá minden alapanyag. Így azonban az ország legnagyobb és leglátványosabb rockdiszkójává vált a Sziget erre az estére, egy igazi világsztár vezényletével.

Szöveg: evy

Fotók: sziget.hu