A Rolling Stones frontemberének ötlete alapján Martin Scorsese fantasztikus sorozatot készített. Kis túlzással talán azt is állíthatjuk, hogy az HBO legfrissebb mozija Jagger és barátai fiatalkoráról mesél.

vynil_hbo_560

A ’Vinyl’ (magyarul Bakelit) címet kapott, kilenc részes széria a 70-es évek rock ’n’ roll érájáról sztorizik, mindezt pedig egy kétségbeesett, minduntalan zűrbe keveredő kisember, azaz egy későbbi híres-hírhedt lemezkiadó-tulajdonos karaktere szemszögéből teszi. Az epizódok pedig eszméletlenül kalandos, lüktető történetet mesélnek el: szexről, drogokról, és rock n’ rollról. A különleges sorozat Valentin-napon, azaz február 14-én debütál majd a csatornán, ám a film zenéjének első része már holnap nyilvánosságra kerül, 18 izgalmas dallal.

Csakúgy, mint a várva-várt sorozat, a Vinyl című korong is tele van pörgéssel, és persze a ’70-es évek vibráló lenyomatával. A bakelitet mintázó lemezen a rock zene mellett azonban megtalálható néhány remek blues dal is, hiszen az alkotók abszolút hitelesen szerették volna megidézni az említett ikonikus korszakot. Ezt bizonyítja például az a tény is, hogy a sorozatban eredeti Led Zeppelin, Black Sabbath, Deep Purple és David Bowie dallamok is felcsendülnek majd.

Íme a track lista:
1. Ty Taylor – The World Is Yours
2. David Johansen – Personality Crisis
3. Kaleo – No Good
4. Sturgill Simpson – Sugar Daddy (Theme from Vinyl)
5. Ruth Brown – Mama  He Treats Your Daughter Mean
6. Otis Redding – Mr. Pitiful
7. Dee Dee Warwick – Suspicious Minds
8. Mott the Hoople – All The Way From Memphis
9. David Johansen – Stranded In The Jungle
10. Chris Kenner – I Like It Like That
11. Ty Taylor – Cha Cha Twist
12. The Jimmy Castor Bunch – It’s Just Begun
13. Soda Machine – Want Ads
14. The Meters – Hand Clapping Song
15. Soda Machine – Slippin Into Darkness
16. Edgar Winter – Frankenstein
17. Nasty Bits – Rotten Apple
18. Foghat – I Just Want To Make Love To You

Az igazán füstös hangulatúra sikerült főcímbe pedig itt hallgathattok bele: