Ahogy azt a rajongók már nagyon jól tudják, február 5-én ismét hazánkba látogat a maszkos brigád, Prepare For Hell turnéjuk keretében. Aki még nem váltotta meg jegyét, annak nem árt sietnie, ugyanis már csak korlátozott számban kaphatóak a bulira.

slipknot 2014 new lineup_560
„A mostani turnéba megpróbáltunk annyi állomást belezsúfolni, amennyit csak tudtunk. Visszatérünk azokért, akiknek köszönhetjük, hogy ez az egész elindult, felfutott és megállás nélkül zakatol: visszatérünk HOZZÁD! Szóval készülj…  Hamarosan pokollá változtatjuk  a színpadot!” – mondta Corey Taylor.

A SLIPKNOT az elmúlt évek egyik legsikeresebb metálegyüttese, amit a maguk kissé szélsőséges zenei stílusával és nem mellesleg brutális színpadi teljesítményükkel értek el. A zenekar szintén jól ismert sajátos megjelenéséről: a tagok egyforma egyenruhát viselnek, mindegyikük egy-egy számot kapott a csapaton belül, és mindegyik tag rendelkezik egy egyéni stílusú maszkkal, amely saját bevallásuk szerint belső érzésvilágukat fejezi ki.

Pályafutása alatt a SLIPKNOT folyamatosan fejlesztette imidzsét, gyakorlatilag minden új lemezhez újabb megjelenést kreálnak maguknak. A purgatóriumi banda várva várt új, 6 év után az első stúdióalbuma, a 5: The Gray Chapter október 20-án jelent meg.

A csapat rendkívül látványos, lebilincselő és kaotikus show-it gyakran legendaként őrzi az emlékezet, ezek a koncertek – most új maszkokkal és színpadi látvánnyal – kihagyhatatlanok, elég csak megnézni kedvcsinálónak legújabb, idegborzoló külsejüket a The Devil In klipben: