Első nagyjátékfilmjét forgatja Horváth Lili. A film amatőr szereplőkkel készül, a forgatások Budapesten, Kömlődön és Felsőpetényen zajlanak. A történet egy felnőtté válás sztorija. A történet főszereplője az állami gondozásból egy évvel ezelőtt kikerült 19 éves Maja, aki egy volt vasutastelepen él az intézetben megismert férjével, Krisszel. Ötéves kisfiukért azonban képtelenek felelősséget vállalni – ő továbbra is abban a gyermekotthonban nevelkedik, ahol szülei is felnőttek. Maja, ugyan szerencsétlen eszközökkel, de igyekszik magához venni a gyereket, míg Krisz inkább elfeledkezne róla. Egy nap a telepre érkezik János, egy mikrohitel program terepmunkása, aki mélyszegénységben élő emberek számára nyújt vállalkozási hitelt. Maja a hitelből mosodát szeretne nyitni, azt remélve, hogy így közelebb kerül kisfia felügyeleti jogának megszerzéséhez. A szerdai gyerek amatőrszereplőkkel és profi színészekkel készül. Maját Vecsei Kinga alakítja, a a további szerepeket Antal Zsolt, Thuróczy Szabolcs, Gáspár Renátó, Németh Annamária, Lukáts Andor, Dér Denisa, Börcsök Enikő és Nagy Ervin játssza. A film operatőre Maly Róbert, a producere Fehér Károly. A rendező elmondta: szeretnék, ha a képi világban tükröződne az út, amelyet Maja jár végig a felnőtté válásig. A bemutatót 2014 tavaszára tervezik. A szerdai gyerek gyártását 205 millió forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap, és 100 ezer euróval a Filmförderung Hamburg Schleswig-Holstein.