Több hazai előadó koncertjébe is belekukkantottunk a fesztivál harmadik napján, de Yves Tumor, a Warhaus, Apashe, valamint a Future Staic fellépését is elcsíptük, és természetesen a headliner Liam Gallagher koncertjét sem hagyhattuk ki.
A legnagyobb helyszíneket magyar produkciók nyitották pénteken: míg Beton.Hofi a Rajkó Zenekarral újított be nagyszínpados produkciójában, a Blahalouisiana frontembere függönyszerű kalapjával vonta magára a tekinteteket a Revolut sátorban.
no images were found
no images were found
Laza, kacér glames külsőségek és mélyebb, egészen sötét lüktetésű zene keveredett Yves Tumor koncertjén, ahol különösebben az sem zavarta az embert, hogy – az éneket is beleértve – több backing track volt hallható, mint élő zenélés. Az már kellemetlenebb volt, hogy az olasz székhelyű, eredetileg amerikai ötlemezes előadóra vajmi kevesen voltak csak kíváncsiak a nagyszínpadnál, bár ez a produkció értékéből mit se vett el szerencsére, az extravagáns frontember pedig pózolásban pont olyan jó volt, mint fetrengésben: egész gyakran meg-megpihent a világot jelentő deszkákon.
no images were found
no images were found
Amikor egy előadó esszenciáját flegma leszaromsága adja, akkor nem igazán róhatjuk fel neki, hogy a Szigeten se hazudtolja meg önmagát. Liam Gallagher egész pontosan azt hozta, amit várni lehetett tőle: minőségi élőzene, minőségi dalok, közel lemezes hangzás, kihagyott megaslágerek, semmi ráadás, semmi pacsizás vagy jópofizás, esetleg szerelmes monológok. Emberünk nem vár olyasmire, hogy a nép skandálni kezdje nevét, ő maga buzdítja inkább a nagyérdeműt, hogy kezdjenek hangos „Liam, Liam” üvöltésbe.no images were found
Gallagher anyazenekara 30 éves albumát, a Definitely Maybe-t turnéztatja, így szigetes műsora is a lemez köré épült. Szóló anyagait teljes mértékben hanyagolta, de az olyan Oasis-gigaslágereket is mellőzte, mint a Wonderwall vagy a – Chris Marin által idén Budapesten már előadott – Don’t Look Back In Anger, hiába zabálta volna a nemzetközi fesztiválközönség ezeket. De Liam nem az az ember, aki beadja a derekát holmi alamizsnaosztásnak, és ezt nagyon jól is teszi. Önmagát hozva a fesztivál egyik legjobb koncertjét produkálta olyan ütős dalokkal, mint a Whatever, a Live Forever, vagy a záró Beatles-feldolgozás I’m the I Am The Walrus. Az egyetlen hiányérzetet az okozta, hogy csupán 75 percet volt színpadon, ami egy ekkora fesztivál headlinerétől egészen sovány, bár nem ő volt a 30 éves eseményen az egyetlen, aki nem töltötte ki idejét fő fellépőként.no images were found
A nap méltó zárásaként a Lazarvs hozta a – Szigeten manapság sajnos erősen hiánytermék – súlyos riffeket az új helyszínre pakolt Petőfi színpadon, aki pedig még csak ekkor kezdett belecsapni a buliba, a Revolutnál pöröghetett a belga születésű kanadai Apashe fellépésére, aki fúvós kísérettel érkezett a Szigetre.no images were found
no images were found
Szöveg, fotók: Máté Évi