Nehéz elhinni, hogy már 12 év eltelt a legutóbbi hazai HIM koncert óta, és pont ilyen meglepő volt a csütörtök esti látvány is, amikor a Budapest Park bejáratánál sorakozó rajongók úgy rohanták meg a színpadot, mintha még mindig 2000-et írnánk, és a rádiókból a Join Me üvöltene éjjel-nappal. És ha ennyi meghökkenés nem lett volna elég egy napra, a finn love metálerek egy jóval összeszedettebb koncertet adtak, mint amire számítottam.
Amennyire szerettem a zenekar első két albumát, annyira vesztettem el a fonalat a harmadik, Deep Shadows and Brilliant Highlights című korong megjelenése után. Tovább rontott a helyzeten az a 2007-es londoni fesztivál, ahol egy teljesen szétesett bandát láttam. Ekkor Ville Valo is csak az orra alá dörmögött, és már nyoma sem volt jellegzetes karakán, mély hangjának, se annak a rock ‘n’ roll-nak, amivel első Szigetes fellépésén megfogott a csapat. Így hát tartottam tőle, hogy most is egy hasonló koncert vár majd ránk.
Ville meglepően konszolidált formában lépett színpadra, már nyoma sem volt a félmeztelen, tetovált, kisminkelt, enyhén feminin frontembernek, se a hét évvel ezelőtti szakadt, csöves formának. Svájci sapkájában inkább egy fiatal kiadású Brian Johnsonra hajazott megjelenése, előadásmódja pedig pont olyan volt, mintha valamelyik régi Ki Mit Tud?-on indulna épp táncdalénekesként. A látványt azonban feledtette nem kevés iróniával átszőtt stílusa, s legfőképp a hangja, ami ezúttal újra tiszta és erőteljes volt. Hogy Mika „Gas Lipstick” Karppinen dobos köré miért volt szükség plexifalra, az számomra rejtély maradt, de a zenekar hangzását nem lehetett kifogásolni, ahogy játékukat sem. Élvezetes, nem túljátszott gitárszólók, egységes ritmusszekció, pont megfelelő arányú szintivel társítva.
Az új(abb) dalok remekül elfértek az olyan korábbi slágerek mellett, mint a már a buli elején ellőtt Join Me in Death, a For You, vagy a Right Here In My Arms, és nem maradhatott el a Chris Isaak feldolgozás, a Wicked Game sem, ami ahogy annak idején, most is a csúcspontja lett a koncertnek. Összességében a buli után úgy tűnik, hiba volt leírni ezt a zenekart sok-sok éve, és itt az ideje esélyt adni az újabb kiadványaiknak is.
Fotók, szöveg: Máté Évi