Milyennek látjuk magunkat a tükörben, és hogy nézünk ki valójában? Hogyan hat ránk a koffein? Ki-mit gondol a menekülthelyzetről – többek között ezekkel a témákkal találkozhatnak az érdeklődők szeptember 25-én az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán, ahol az országos programsorozathoz csatlakozva tizedik alkalommal rendezik meg a Kutatók Éjszakáját.
A látogatók részt vehetnek a menekültkérdéssel foglalkozó szociodráma workshopon, amelynek segítségével saját élményeiket a jelenlegi helyzettől eltávolítva, de mégis személyes szinten átélve jelenítik meg. A módszer lehetőséget ad a mienktől különböző nézőpontok átélésére és megbeszélésére is.
Az érdeklődők a Sportpszichofiziológiai Laboratóriumban egy rövid kérdőíves és műszeres vizsgálatot követően pontos képet kaphatnak testük izom- és zsírarányáról, illetve választ kaphatnak arra is, hogy ez mennyire áll összhangban azzal, ahogyan a tükörben látják magukat.
Egy környezetpszichológiai műhely a mentális térképezés módszerével vizsgálja a résztvevők városról kialakult képét. Az érdeklődők egy rövid, rajzolós feladat elvégzése után közösen megvizsgálják, milyen problémákat azonosítunk a városi életben, és beszélgetnek arról, hogy a környezetpszichológia ezeket hogyan vizsgálja, illetve milyen megoldásai, válaszai lehetnek.
Ezen kívül az érdeklődők meditációs gyakorlaton vehetnek részt, szakemberek segítségével felmérhetik erősségeiket, vagy épp megtudhatják, hihetünk-e a hihetetlen kutatási eredményekben?
Az ELTE PPK összes programja és a jelentkezés részletei itt érhetőek el.