Bár a Művészetek Palotája (Müpa) ajánlója szerint a december 30-i Bëlga-koncerten elhangozhatnak szókimondó kifejezések, a 15 éves, személyi változás előtt álló csapat egyik rappere, Még5lövés szerint a közönség egy Bëlga „light” estre számíthat. „Egyszer már felléptünk a Müpában, igaz, akkor nem a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, hanem a Fesztivál Színházban. Akkor is, most is hívtak minket, és kellőképpen komolyan vesszük a lehetőséget, nagyon készülünk rá. Igaz, most nem fogjuk előadni a szabad szájú számainkat, és olyan darabokat is válogattunk az elmúlt 15 évből, amelyeket amúgy nem szoktunk játszani” – mondta Még5lövés (Jáger Barnabás) az MTI-nek.

Belga1

A ritkán előadott, de most előkerülő dalok között említette a Kémiát az „oktatási segédanyagként” készült, 2010-es Platina lemezről. A Müpa-koncert részleteiről Még5 keveset árult el, annyit azonban megjegyzett, hogy számos olyan zenészt elhívtak, akik a másfél évtized alatt velük játszottak, és lesz vetítés is. A Bëlga 1998-ban alakult a Tan Kapuja Buddhista Főiskola három hallgatójából, akik a Tilos Rádió egyik műsorában találtak egymásra és a vicces, (ön)ironikus, szókimondó bëlgás stílusra, amelynek zenei alapjait az akkor feltörekvő producer, Dj Titusz (Bicskei Titusz) teremtette meg. Bauxit (Kékesi Balázs), Még5 és és Tokyo (Győrfi Tamás) azóta is szövegel, a Bëlga eddig tizenkét lemezt és számos óriási hip-hopos slágert (Nemzeti hip-hop, Kalauz, A gyaloglás vége, Képviselő boogie, Mit parodizálsz, Az a baj, Zsolti a béka) készített. A csapat a Müpa-koncerttel nemcsak a 15. születésnapját ünnepli, hanem egy korszakot is lezár: jó ideig most lép fel velük utoljára Titusz. „Természetesen marad a Bëlgában, de a koncerteken a jövőben nem lesz velünk, mert már nem tudja összeegyeztetni a fellépéseket másik zenekarával, a Carbonfoolsszal. Ha az elmúlt egy-két évben ütközés volt, Tituszt helyettesítette valaki a Carbonfoolsban, de most éppen nincs, aki ezt megtenné. A Bëlga effektgépeket használ, Titusz CD-ről, laptopról szokott zenéket játszani, hamarosan belép egy új tag hozzánk, aki átveszi a szerepét. Hogy ki lesz a Bëlga ötödik tagja, azt januárban jelentjük be” – jelentette ki Még5. A Bëlga legutóbbi lemeze, a Sanyi októberben jelent meg, az album anyaga a sokak által klasszikusnak tartott, erősen hip-hopos első három anyag (Majd megszokod – 2002, Jön a gólem! – 2004, Bokorpuszta/Zsolti a béka – 2005) világára emlékeztet. A mai magyarországi állapotokra is reflektáló Nem leszünk gyarmat, valamint a Tini rock című számhoz már elkészült a klip. „Kísérletező együttes vagyunk, rengeteg stílusban próbáltuk ki magunkat, a 2010 tavaszán havonta kiadott koncepció-lemezeink is ennek a megnyilvánulásai. Nem volt tudatos, de lehet, hogy az új számainkban vannak bizonyos visszautalások régebbi anyagainkra. A Dugóban eredeti címe Sorban 2 volt, ami a Gyémánt lemezen szereplő felvételről jutott eszünkbe, persze mivel az autózás a téma, beugorhat A gyaloglás vége (Gépkocsi) is az első lemezünkről. A De rossz buliba hoztál, baby talán párba állítható a Gyere kislány, gyerével, ami a gólemes anyagon van rajta, a Munkát keresek pedig a Fizetésnappal a StégFM-es albumról vagy akár a Melóssal a Zigilemezről. Zsolti, a béka történetét felvállaltan folytattuk, a 15 év című dal pedig rólunk szól” – fejtette ki az énekes-rapper. Még5 elmondta, hogy Titusztól ezúttal több hip-hopos zenét kértek, analóg gitárokat és dobot, kevesebb szintetizátoros részt, ami érezhető a Sanyi című lemezen. A Rímálom az Elme utcában teljesen a három frontember szerzeménye, de több más számhoz is hoztak zenei ötleteket. Van a lemezen stadion rock (VIP), reggae (Kolbi) és sok minden más. „Nyitottak vagyunk, de azért bármit nem vállalunk fel, musicalről például szó sem lehet”. A szövegek általában vidéki „összetartások” során készültek, amikor kivettek néhány napra egy házat, és ott alkottak, egymást inspirálva. „A kémia most is működik”.
„Teljesen jó a kapcsolatunk a hazai hip-hopos színtérrel, Busa Pistával különösen, és én nagyon bírom például, ahogy Funktasztikus rappel. Velünk általában csak annak volt baja, aki túlságosan komolyan veszi a műfajt, és nem érti az iróniát és a szarkazmust” – mondta Még5lövés. ( MTI )