A stoner egyik legnagyobb klasszikusa két év után újra Budapesten! A Monster Magnet ezúttal nem új lemezt mutat be, hanem több mint negyedszázados karrierjének talán legjobb korszakát, az A&M kiadónál megjelentetett négy lemezét idézi fel. Hatalmas slágerzúzda az A38 Hajón, március 31-én!

monster-magnet_560
Az 1989-ben alakult Monster Magnet a jellegzetesen amerikai stoner rock egyik legnagyobb klasszikusa. Az analógmániás, képregényrajongó Dave Wyndorf vezette zenekar rengeteg tagcserén ment át, látott kemény hullámvölgyeket és elképesztő sikereket, de az tény, hogy a mai napig a műfaj talán legautentikusabb képviselője.

A szikár, masszív stoner riff-zúzdát elszállós pszichedéliával ötvöző zenekar a kilencvenes évek elején berobbanó grunge-hullám hátán jutott magasra (első nagy turnéjára még a Soundgardennel együtt indult). A kilencvenes években komoly népszerűséget szerzett együttes jó pár eltalált klippel forgott az MTV-n, dalai feltűntek a Matrixban, tévésorozatokban (egy évtizeddel később a Kemény motorosokban pedig már emblematikus szerepe volt a Monster Magnet számoknak). Az 1998-as Powertrip hatalmas sikerét mégsem tudta megismételni az együttes, és szinte a 2010-es évekig kellett várni az igazi visszatérésre. A két évvel ezelőtti Lost Patrol turnéja után a Monster Magnet egyfajta karrier-áttekintő koncertsorozatot tervez. Két és fél ilyen évtized után ez persze mindennek számít, csak nosztalgiázásnak nem. Biztosak lehetünk benne, hogy Dave Wyndorf és zenekara úgy adja majd elő négy legsikeresebb, kilencvenesévek-beli lemezét, mintha csak ma írta volna őket.

Jegyár: 5500 Ft, elővételben: 4900 Ft. Jegyek november 13-tól elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/826934527423845/