Ha egy rövid, tő mondatban kéne kifejeznem, hogy milyen volt a múlthét csütörtök estém, akkor a lehető legszofisztikáltabb megoldásom is a „Húúú basszus…..” lenne, ugyanis 2022. július 14-én nem más látogatott a Budapest Sportarénába, mint a legendás KISS zenekar. A 2019-ben indult End Of The Road turné, mint azt a neve is sugallja, búcsúturné, így minden szempontból kihagyhatatlannak tűnt az esemény. Budapesti utolsó útjukra az amerikai Dirty Honey kísérte a festett arcú úriembereket.
A felvezető Dirty Honey-ről nem sok mindent tudok elmondani, egy relatíve friss felállásról van szó, csak 2017-ben alakultak, viszont egy dologra kapásból felkaptam a fejemet. Előzenekar létükre jól szóltak. Utóbbi időben sokat panaszkodtam, hogy így nem szól, úgy nem szól valami, de itt most ez nagyon pozitívan érintett.
A srácok amúgy marha jól tolták a hard rock-ot, de lássuk be, amennyire hálás, annyira hálátlan feladat is egy ilyen nagy név előtt, mint a KISS zenélni, figyelembe véve, hogy a közönség nem feltétlenül rád kíváncsi. Sőt, mikor úgy kell bizonyítanod a színpadon, hogy két oldalról a főzenekar tagjait ábrázoló monumentális szobrok vesznek körbe… Azért szerintem sokunk kipróbálná.
No de jöjjön hát a lényeg, az est fénypontja, a KISS. A zenekar majd 50 éves felállása alatt olyan popkulturális etalonná avanzsálódott, ami igen kevés rockzenekarnak sikerül. Ők a legjobb példa arra, hogy egy zenekar sikeressé válása mennyire nem csak magáról a zenéről szól. Meg lehet írni a világ legütősebb nótáját, de ha nem tudsz valamivel kiemelkedni a többi előadó közül, akkor jóval többet kell dolgoznod az elismerésért. Van erre egy találó mondás hangszertulajdonosok közt, mi szerint a közönség sokszor a szemével hall. Ezt a KISS-nek sikerült maximálisan meglovagolni, nem csak extrém kinézetükkel, hanem az évek alatt legyártott reklámanyagokkal, játékokkal, divatcikkekkel, vagy akár rajzfilm sorozattal.
Mondhatni a zenekar neve egyfajta márkává nőtte ki magát. Ameddig például évekkel ezelőtt csak tematikus, zenekaros cuccokkal foglalkozó boltokban lehetett KISS pólóhoz jutni, ma már bármelyik bevásárlóközpontban bukkanhatunk a nevükkel fémjelzett cuccokhoz. Ezért is érzem néha elcsépeltnek a magyar származású basszusgitáros, Gene Simmons megnyilvánulásait, hogy halott a biznisz, hiszen ezt a show, amit az Arénába hoztak, önmagában is megcáfolja.
Show, francokat, egy igazi cirkuszi előadást láthattunk, az elejétől a végéig. Mindenféle elfogultság nélkül, életem első és nagy valószínűséggel utolsó KISS koncertje nálam bekerült a mindenkori legjobb 5-be. Lehet, sőt biztos, hogy a négyesfogat összes mozdulata előre megkoreografált, de egy olyan produkciónál, ahol talán a pirotechnika a „legkisebb” látványosság, ez el is várható.
Arra számítottam, hogy a 20 számos bulin lesznek gyengébb pillanatok, de nem így volt. Annyira sűrűre és intenzívre sikerült ezt a búcsúbulit csinálniuk, hogy mosdóba is félve mentem ki, mondván, miről maradok le. Egy percig se volt leállás. Még a számomra kevésbé érdekes hangszeres szólókat is sikerült valami extra látvánnyal megspékelniük, ami miatt nem tudtam levenni a szemem a színpadról, vagy éppen a közönség soraiból egyszer csak kiemelkedő mini emelvényről, amiről Paul Stanley a Love Gun-t és az I Was Made for Lovin’ You című dalt énekelte. Az meg, hogy oda, és onnan vissza is egy kifeszített drótkötélen csúszva közlekedett… Azt hiszem nem csak a zenekar előtt, de a technikai személyzet előtt is le a kalappal. Illetve igen, az egész buli jól szólt végre. A Tool koncert óta erre vártam és most ők is bebizonyították, hogy nem lehetetlen ez, csak melós.
Amit viszont picit hiányoltam, az a publikumból a kifestett arcok, hiszen a banda sikeréhez a lelkes és fanatikus rajongótábor is kellett, a már szintén legendás státuszt birtokló KISS Army. Ezt csak azért írtam le, hogy legyen valami „negatív” is az irományomban, mert ezen kívül semmi más rosszat nem tudok mondani az estről.
Hogy megvolt-e Gene „The Demon” Simmons ikonikus nyelvnyújtogatós, vérhányós jelenete? Hát persze. Idéznék az egyik kedvenc filmemből, „Nem spóroltunk semmin!” Cserébe itt nem szabadultak el húsevő dínók, csak a hangulat, de az nagyon. Az koncert vége felé megszórták még a nagyérdeműt egy nagy rakás fehér KISS-es óriás lufival és egy halom konfettit is kaptunk a nyakunkba. Lehet, hogy közhelyes, de ilyet utoljára pár éve a hírhedt balatoni „nemélőzene” fesztiválon tapasztaltam, mikor promóciós célokból a közönségbe úsztattak jó pár felfújható gumimatrac állatot.
Lényeg a lényeg, számomra ez méltó zárása volt a rendezvénynek, de ha úgy nézzük, a zenekarnak is. 20 szám plusz a szólók, tele slágerekkel, stadion rock hangulat, példaértékű produkció a színpadon és mögötte. Azt hiszem az idei nosztalgiatúrám ezzel el is érkezett a végállomásához.
Nem szoktam ilyet gondolni, nem, hogy leírni, de az ő esetükben megteszem. Kívánom a KISS-nek, hogy valami bagatell oknál fogva csináljanak még pár búcsú turnét magyar állomással. Ha a Kispálnak összejött, nektek is menni fog!
Szöveg: Hari
Fotók: Máté Évi
A KISS budapesti programja:
Intro: Rock and Roll (Led Zeppelin dal)
Detroit Rock City
Shout It Out Loud
Deuce
War Machine
Heaven’s on Fire
I Love It Loud
Say Yeah
Cold Gin
Gitár szóló
Lick It Up
Calling Dr. Love
Tears Are Falling
Psycho Circus
Dob szóló
100,000 Years
Basszus szóló
God of Thunder
Love Gun
I Was Made for Lovin’ You
Black Diamond
Visszataps után:
Beth
Do You Love Me
Rock and Roll All Nite
Song played from tape
Outro: God Gave Rock ‘n’ Roll to You II
